Tiborcz István sorra veszi az alpesi hoteleket
A BDPST-csoport egyet Mészáros Lőrinctől vett, a nyitóképen látható Relaxet, de a másik, az Alpenblick is csak pár száz méterre van a sítereptől.
A BDPST-csoport egyet Mészáros Lőrinctől vett, a nyitóképen látható Relaxet, de a másik, az Alpenblick is csak pár száz méterre van a sítereptől.
HVG
Ez elment vadászni, ez meg is lőtte, bugázott húszmilliárdot a zsebünkből, és abból ki is állította: nesztek, kicsi inasok, én ekkora úr vagyok. Megtehetem ezt is veletek. Magyarország az ő vadászterületük. Vélemény.
Sergey Rachmaninov III. zongoraversenyét játssza Borisz Berezovszkij Kocsis halálának ötödik évfordulója alkalmából a Müpában.
HVG
„A kicsik forradalmát” emlegette győzelmi beszédében Márki-Zay Péter. Bemutatjuk néhány segítőjét, akik jellemzően önkéntesként, fizetség nélkül segítették az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjévé válni Hódmezővásárhely polgármesterét.
Tarnay Kristóf Ábel
Nem jár fájdalommal, ráadásul a hagyományos oltásokénál jóval erősebb immunválaszt válthat ki egy mikrotűs tapasz, amellyel az Észak-karolinai Egyetem és a Stanford Egyetem szakemberei kísérleteznek.
HVG
Márki-Zay Péter sikerével egy pillanat alatt áthúzták a szavazók az ellenzéki pártok és a kormány előzetes várakozásait is, megüzenve: azt akarják, hogy mások alakítsák a politikát. Az érintettek még emésztik az eredményt, de vajon nyer, vagy inkább kockázatokat vállal Márki-Zay Péterrel az ellenzék?
Hogyan lehet felülemelkedni a mindennapok nehézségein, harmóniában élni önmagunkkal és a világgal? A most elhunyt iskolateremtő pszichológussal a HVG 2011 májusában készített portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.
Közép-Európában veszély fenyegeti az alkotmányosságot és a jogállamot, az unió pedig meghasonlik. Erre figyelmeztet az idén 236 éves The Times.
hvg360
Titkolják az oltott Covid-fertőzöttek adatait Szél Bernadett szerint, Oroszországban már a munkát is betiltották a járvány miatt. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Az oroszok több munkatársukat is visszarendelték Magyarországról, miközben a magyar féllel a projekt körüli kisebb mutyikról osztottak meg információkat. Recseg-ropog a projekt.
Dezső András
Széttépte a globalizáció finom szálait a koronavírus-járvány, és a helyükbe olyan kusza vonalakat épített dominókból, hogy azok bármelyikének eldőlése kiszámíthatatlan következményekkel jár. Általános veszély az infláció, Európa pedig földgázcsapdába zárta magát, amit kaján elégtétellel figyel a felértékelődő energiahordozói nyomán erősödő Oroszország.
Nagy Gábor
Európában ősszel csak a német pártok fordítottak több pénzt kampányfilmjeikre, mint az ellenzéki előválasztásban közvetlenül nem is érdekelt Fidesz. A számok elemzéséből az is kiderül: a Momentum többet áldozott Márki-Zay Péter kampányára, mint a jelölt politikai hátországa.
Tarnay Kristóf Ábel
A kocka el van vetve. Itt a Rubicon. Vagy belefulladunk, vagy megússzuk. Vélemény.
A kormánypárt céltábláját, Karácsony Gergelyt kilőtték, arra sem számított, hogy a második fordulóban nem Dobrev Klára fut be, most láthatóan kétségbeesetten keresi, hogyan találhat fogást az ellenzék miniszterelnök-jelöltjén.
Joó Hajnalka
Életének 94. évében elhunyt Kornai János, a világszerte jegyzett társadalomtudós, a Harvard és a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emiritusa, akitől több generáció tanulta meg a szabadság feltétlen tiszteletét és azt, hogy csak a végiggondolt gondolatnak van valódi értéke.
A remény fenntartásán túl Márki-Zaynak olyat is nyújtania kell, amit a Fidesz nagyon profin kínál, az ellenzék meg eddig sehogy: identitást. Az is kérdés, az őt támogató pártok meddig azonosulnak a terveivel – és vele. Vélemény.
Seres László
Bár a józan észtől kezdve minden, de minden amellett szól, hogy a lengyelek bent maradjanak az unióban, ám lehet, hogy a végén mindet felülír a Jog és Igazságosság féktelen hatalomvágya. Erre figyelmeztet Slawomir Sierakowski, a varsói Haladó Tanulmányok Intézetének igazgatója, a Krytyka Polityczna baloldali értelmiségi mozgalom vezetője, a Német Külpolitikai Társaság munkatársa, aki rendszeresen publikál világlapokban.
hvg360
Megszavazták Szabó Tímea 9,7 millió forintos büntetését, Kínában a rossz gyerekek szüleit büntetnék. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Miért mondja el annyiszor Márki-Zay Péter, hogy hétgyermekes, keresztény, konzervatív politikus? Milyen fogásokkal operál még? Mit látnak benne a választók, hogyan tudott ekkorát nyerni? Ezekre a kérdésekre adunk választ elemzésünkben Márki-Zay Péterről, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, akinek személye és személyisége meghatározza a következő fél évet.
Windisch Judit
„Én vagyok a híd" – vázolja az ellenzéki összefogásban betöltendő szerepét a miniszterelnök-jelölti versenyből Márki-Zay javára kiszálló főpolgármester. Bárdos András új műsorában Karácsony rendkívül személyes hangvételben mondja el, miért és hogyan hozta meg a döntését, miként élte meg az azt követő napokat, valamint hogy bízik-e most Márki-Zay Péterben.
hvg360