Béla bácsi, akitől Prisztás is megtanulta a hamiskártyázás fortélyait – Magyar svindlerek, 3. rész

Spaller Bélának hívták, a hetvenes évek legnagyobb magyar hamiskártyásainak mestere volt, az 1996-ban meggyilkolt Prisztás József is tőle tanulta a fortélyokat. Előéletéről keveset tudni, annál inkább a módszereiről és a tanítványairól. Dezső András magyar szélhámosokról, svindlerekről szóló cikksorozatának harmadik részében a hamiskártyás alvilág bugyraiba utazhatunk el.




Élesben Szél Bernadett-tel: Amellé fogok állni, akiről a választók azt mondják, hogy az ő emberük

A nemrég a Momentummal szövetkező független parlamenti képviselő várja az ellenzéki pártok megegyezését, és bármiben is állapodnak meg, ő – mint fogalmaz – be fog állni a sorba. 2018-ban, LMP-s színekben volt már miniszterelnök-jelölt, most nem gondolkodik ezen, azt mondja, vannak nála esélyesebb jelöltek az ellenzéki térfélen. Szerinte bármelyik ellenzéki aspiráns alkalmasabb lenne az ország helyzetének kezelésére, mint Orbán Viktor.








Orbán Krisztián: A miniszterelnök olyan ellenségeket szerzett, akiket nem engedhet meg magának

A nyugati szövetségi rendszer gyengülése utat nyitott a potyautasoknak, ahogy Orbán Krisztián közgazdász nevezi azokat a szereplőket, akik a hatalmi tömbök közt egyensúlyoznak, és igyekeznek a zavaros helyzetből a legtöbb hasznot húzni. A körön kívül pedig ott vannak az egész rendszer lerombolásában érdekelt provokátorok. Mit jelent ez a vakcinákért folytatott globális versenyben?





Biden úgy osztja a pénzt, mint egy skandináv szociáldemokrata

Európa Amerikába költözött: Joe Biden elnök költségvetési csomagja olyan jóléti intézkedéseket tartalmaz, amilyenekre a kontinensünk szociáldemokratái is csettintenének. Más kérdés, hogy erre csak annak az országnak futja, amelyik a világgazdaság negyedét és kulcsvalutáját adja.






Financial Times: Csak semmi AstraZeneca-pánik!

A világ egyik vezető gazdasági lapja arra figyelmeztet, hogy bizonyos mellékhatásoknak nem szabad kisiklatniuk az oltási kampányt, mert az ellenszereknél egyaránt figyelembe kell venni a hatalmas előnyöket, illetve a kockázatokat is.