A volt rendőrfőnök szimata azt súgja, hogy most lesz jó üzlet a birtokrendezés
Jókor volt jó helyen, és most is ott lesz a belügyminiszter köréből indult exrendőr-vállalkozó.
Jókor volt jó helyen, és most is ott lesz a belügyminiszter köréből indult exrendőr-vállalkozó.
HVG
A Bécset hagyományosan uraló szociáldemokratáknak sok egyéb mellett egy jól kitalált akció is sokat hozott a konyhára: jelentős segítséget adtak a járvány sújtotta polgároknak és a vendéglátásnak, valamint a 2015-ösnél nagyobb arányban nyerték a hétvégi önkormányzati választást.
Földvári Zsuzsa / Bécs
Figyelni kell a lakáshitelekre. A Klubrádió pert vesztett. A Facebook bekeményít. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A magyar kormány 214 millió euróról kényszerül lemondani, amióta háborút indított a nem a befolyása alá tartozó civil szervezetek ellen.
hvg360
Nem országos választást kell nyernie annak, aki amerikai elnök akar lenni, hanem elég szövetségi államot ahhoz, hogy többsége legyen az elektori kollégiumban, amelyet régi idők csökevényének tartanak, de az intézmény leválthatatlan. Az amerikai elnökválasztással foglalkozó sorozatunk első része itt a hvg360-on.
Nagy Gábor
Maximális hangerőn természetesen. Sőt az indexet is csak belül látják villogni a több tízmilliós járgányok sofőrjei. A luxusautók sötét oldalát tárja fel a Duma Aktuál, kellő iróniával.
hvg360
A hongkongiak mintájára a thaiföldi fiatalok is hónapok óta tüntetnek a hat éve uralkodó katonai rezsim ellen. Követeléseik közé felvették az alkotmányos királyság reformját és a többnyire Németországban élő playboy uralkodó előjogainak megnyirbálását is.
A parkour, az akrobatika és a tánc keveredik a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál You are the Flow című programjában.
hvg360
A veszteség fájdalmas, igazságtalan, de jogilag alátámasztható. Nálunk a jogviszonyok teszik jogszerűvé azt, ami gyalázatos, és jogsértővé azt, ami értékes. Vélemény.
A koronavírus-járvány miatti tavaszi bezártság azóta sok országban mérséklődött, de az élet várhatóan jó ideig nem áll majd vissza a megszokott kerékvágásba. Ezt a (vírus)hullámot lovagolná meg a Tonal amerikai startup, mely a minap 110 millió dolláros tőkeinjekciót kapott.
HVG
A pandémia miatt Magyarországon is felgyorsult a telemedicina fejlődése. Sőt igazából most indult el; az állami szektorban eddig a jogszabályi feltételek sem voltak adottak.
HVG
Az Aeron Zrt. 2014-ben EU-s pénzekből építkező kockázatitőke-alapokra támaszkodhatott, most egy állami bank létrehozta magántőkealap vásárolta meg.
HVG
Egy okos kábítószer-nagykereskedő pár hónap alatt tud 6 millió forintból 150 milliót csinálni – vezet be hamarosan megjelenő könyvének részleteibe Dezső András, lapunk munkatársa, Magyarország talán legismertebb oknyomozó újságírója. Miért is fordult az alvilág a kokain felé, miről ismerszik meg egy elit dealer, és hogyan felvételiztet – mindezekről szó esik M. Kiss Csaba interjújában.
hvg360
A szlovák államfő arra figyelmeztet, hogy az uniónak keményebbnek kell lennie a jogállamiság ügyében, különben félő, hogy a tekintélyelvű tagországok túsza lesz. A Financial Timesnak adott nyilatkozatban Zuzana Caputová felszólította az EU-tagokat, hogy függesszék fel a támogatásokat azoknak a kormányoknak, amelyek megsértik a közös alapértékeket.
hvg360
A filmügyi kormánybiztossal találkozik az SZFE küldöttsége, nyert a fociválogatott, bajnok a Lakers. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Az összeférhetetlenség gyanúját veti fel annak a szoftvernek a fejlesztése, amely az ígéretek szerint napokon belül lehetővé teszi, hogy az iskolák tanárai és diákjai karanténban is kapcsolatban tudjanak maradni.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Parti Nagy Lajosnak a következő szavakból kellett ihletet merítenie: Dömdödöm, bagoly, tranzit, rosszkedv, vakcinaháború.
hvg360
A világ leghíresebb múzeumaiban őrzött alkotásai mellett a 47 éves korában elhunyt mexikói festő gerincfűzőjét és végtagprotézisét is megmutatják abban az új dokumentumfilmben, amely Frida Kahlo legendás életútját idézi fel.
HVG
A világ legmagasabb minimális órabérét fizetik Genfben novembertől, szociális biztonságot, gazdasági fellendülést, egészségesebb államkasszát várva tőle.
Miközben az állami tulajdonláson alapuló tervutasításos rendszer lebontása az 1989 táján végbement átalakulás egyik legfontosabb tényezője volt, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások résztvevői sem vették nagyon komolyan a gazdasági kérdéseket. Ma már sokan vallják, hogy a piac áldásos hatásába vetett hit – az akkori nemzetközi közhangulatnak megfelelően – az átmenet első éveiben túlzott volt. Drótvágó sorozat, 3. rész az EUrologustól.
Schweitzer András