Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Dávid Ibolya: „Gratulálok a győztes Fidesznek”

Országszerte mindössze három MDF-es polgármestert választottak meg: Siklóson, Berettyóújfaluban és Nagykállón. Dávid Ibolya a meglehetősen rossz szereplés ellenére úgy véli: bebizonyosodott, hogy Magyarországon az MDF a harmadik politkai erő.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Dávid Ibolya: „Gratulálok a győztes Fidesznek”

Dávid Ibolya
© Müller Judit
„Tény, hogy az önkormányzati választá-sokon a kormánykoalíció háttérbe került. Innen gratulálok a győztes Fidesznek” - kezdte értékelő beszédét Dávid Ibolya. Az elnökasszony elmondta, hogy mérföld-kőnek tekintik a mai választást, hiszen a Magyar Demokrata Fórum 1990 óta most mérettette meg magát először önállóan.

Az Antall József örökségét alapnak tekintő konzervatív párt több mint 3500 saját jelöltet indított, ennek ellenére országszerte mindössze három MDF-es polgármestert választottak meg: Marenyics Jánost Siklóson, Szeifelt Ferencet Berettyóújfaluban és Juhász Ferencet Nagykállón. Utóbbi nem küzdött meg túlságosan pozíciójáért, ellenfél híján egy érvényes szavazattal is a városvezetői székbe került.

A megyei jogú városok kétharmadában került be az MDF a testületbe. A megyei közgyűlések több mint felében is biztos a mandátuma.

Nagyon szép Katona Kálmán hat százalékos eredménye, hiszen rá azok szavaztak, akik nem voltak megelégedve Demszky Gáborral, sem Tarlós Istvánnal - fogalmazott Dávid Ibolya hozzátéve: „Aki ma az MDF-et választotta, annak nem elfogadható sem Gyurcsány Ferenc politikája, sem Orbán Viktoré”.

„Holnaptól a 2010-es választásokra készülünk, ahol a középosztály helyzetének megerősítése és felemelése lesz a programunk alapja” - adott ízelítőt a  párt következő négy éves célkitűzéséből Dávid Ibolya.
Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.