Hogy miért? A győztest jutalmazó új önkormányzati választási rendszert fogadtatott el, javaslatot tett a médiarendszer alapvető átszabására, az alkotmánybírók jelölési eljárását számára kedvező módon tervezi átalakítani, a még az előző parlament által létrehozott választási bizottságot törvénymódosítással cserélné le, továbbá az eddigi gyakorlattól eltérően saját politikusát kívánja (12 évre) az Állami Számvevőszék élére állítani, a köztársasági elnök jelölési folyamatát pedig idén szokatlan megoldással kívánja teljesíteni - olvasható a politológus blogján. Török Gábor teljes véleményét elolvashatja a blogján.
Török Gábor: a győztes mindent visz?
A hétfői napirend előtti felszólalásokban az LMP és az MSZP frakcióvezetője egyaránt hatalomkoncentrációval és az ellensúlyok tudatos gyengítésével vádolta a Fideszt. Kétségtelen, az első önkorlátozónak látszó lépések óta a kormányoldal elkezdte használni az erejét - írja Török Gábor a blogján.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.