"Escobar megerőszakolt, majd elvitt aborturszra. A mai napig nem tudom, miért tette"

Könyvet írt Victoria Eugenia Henao, Pablo Escobar özvegye. A könyv magyarul is megjelent, a drogbáró egykori felesége pedig Magyarországon van, hogy felvilágosító és megelőző előadást tartson a kábítószerről, valamint könyvét is dedikálja. Anyanyelvén, spanyolul készítettünk vele interjút. Ugyanolyan ember vagyok, mint ön, csak kicsit más életutat jártam be – mondta kérdéseimet megelőzve Victoria Eugenia Henao.

  • Tóth Richárd Tóth Richárd

hvg360: Miért negyed évszázaddal Pablo Escobar halála után gondolta úgy, hogy könyvet ír?

Victoria Eugenia Henao: Sokáig úgy gondoltam, soha nem fogok memoárt írni, mert féltem.

hvg360: Mitől?

V.E.H.: Attól, hogy mit szólnak majd az emberek, mit gondolnak rólam és a gyermekeimről. Meg a szembenézéstől is féltem. Azt gondoltam, úgy halok meg, hogy sírba viszem azt, ami velem történt.

hvg360: Mi változott?

V.E.H.: Rájöttem, felelősséggel tartozom. Korábban a fiam, Juan Pablo is írt könyvet az apjáról, most én is megírtam az én nézőpontomból. Össze kellett hozzá szednem minden erőmet, nagyon nehéz volt, bevallom.

Évtizedekig hordozta titkát /// Önvallomás
Máté Péter

hvg360: A könyv eredeti címe az, hogy Életem és börtönöm Pablo Escobarral. (A könyv magyar címe: Mrs. Escobar - Életem Pablóval / Művelt Nép Könyvkiadó 2019) Mi volt benne a börtön?

V.E.H.: Börtönként, óriási nyomás alatt éltem meg az éveket Pablo mellett, ami a végén totális őrületbe torkollott. Menekülnünk kellett a férjem gaztettei miatt. Egy aranykalitkában töltöttem vele az életem, a tudta és engedélye nélkül sehová sem mehettünk, semmit sem csinálhattunk.

Nem volt semmi mozgásterünk, elvette a szabadságunkat.

hvg360: Hogy találkozott Escobarral?

V.E.H.: Bogotá egyik nyomornegyedében, La Pazban laktam a családommal. A negyed úgy működött, mint egy közösség, amink volt, megosztottuk egymással. Elevenen él bennem, mekkora volt a szegénység, Pablo pedig megpróbált tenni ez ellen. Tizenkét éves voltam, amikor megismerkedtünk, ő egyfajta vezetője volt a negyednek, sokaknak segített.

Tizenöt évesen házasodott össze Pablo Escobarral /// Szöktetés
Máté Péter

hvg360: Mit szeretett meg benne?

V.E.H.: Egy érzékeny, romantikus, empatikus ember volt, ezeket imádtam benne. De mint már mondtam, tizenkettő voltam, amikor megismertem, ő ekkor huszonhárom, felnéztem rá, egyfajta mesterként tekintettem rá.

hvg360: Mit szóltak a szülei ehhez a kapcsolathoz?

V.E.H.: Féltettek természetesen, egy ilyen kicsi lány egy ilyen nagy ember társaságában – gondolhatják! Mindig ott legyeskedett valaki körülöttünk, amikor Pablo meglátogatott, de ez érthető is. Aztán amikor tizenöt lettem, megszöktem otthonról, majd összeházasodtunk.

Escobart Kolumbiában még mindig egyfajta mítosz övezi /// Kábítás
AFP

hvg360: De előtte még, ahogy azt a könyvében is írja – és itt számol be erről először, negyvennégy évig hordozta a titkát –, tizennégy éves korában Pablo Escobar megerőszakolta önt, aki ekkor huszonöt éves volt.

V.E.H.: Akkor azt sem tudtam, mi történik velem, kislány voltam, Pablo pedig a vőlegényem. Egyik nap átölelt, megcsókolt, majd magáévá tett. Nem voltam felkészülve erre, senki sem világosított fel erről.

Az egész esetet jó mélyre ástam magamban és senkinek nem beszéltem erről.

hvg360: A gyermekeinek sem?

V.E.H.: Senkinek.

hvg360: Hogy jutott eszébe mégis, hogy most írjon erről?

V.E.H.: Amikor belevágtam a könyvbe, elkezdtem terápiára járni, hogy könnyebb legyen feldolgoznom az előtörő emlékeket. Elmeséltem ott ezt az esetet is, de úgy, mintha ez két fiatal át nem gondolt tette lett volna. Azonban az orvosom elmondta, hogy ez nem egy gyerekes tett, hanem a beleegyezésem nélküli nemi aktus volt, Pablo megerőszakolt. Majd elvitt abortuszra, ahol azt sem tudtam, mit csinálnak velem. Traumatikus élmény volt rádöbbennem ott és akkor, hogy már ekkor láthattam volna későbbi férjem valódi arcát, birtokolni akart. Az orvosom azt mondta,

egy pszichopata és manipulátor pályájának kezdetét sejt­hetjük itt Pablo részéről.

hvg360: Csak ezt követően mondta el a gyermekeinek is. Mit szólt hozzá a fia?

V.E.H.: Megrendült és világos lett számára, hogy az apja még kegyetlenebb volt, mint ahogy ő azt gondolta. Ettől kezdve másként tekintett az apjára.

hvg360: Mit szólt hozzá a lánya, Manuela?

V.E.H.: Sokat vívódtam azon, elmondjam-e neki. Ugyanis sok mindent elhallgattam előtte, hogy megkíméljem, de ezt úgy gondoltam, meg kell vele osztanom. Feldúlta a történet, rengeteg kérdést tett fel, amikre nem volt válaszom.

A mai napig nem tudom, miért tette ezt velem Pablo.

hvg360: Mégis megbocsátott férjének. Miért?

V.E.H.: Egyrészt az akkori társadalom nagyon férfiközpontú volt, másrészt úgy éreztem, csak Pablo Escobar tud megvédeni, ő az egyetlen ember, akire számíthatok.

Van, amiről még a gyermekeinek sem beszélt /// Hallgatás
Máté Péter

hvg360: Szerette a férjét vagy csak félt tőle?

V.E.H.: Évekig idealizáltam a férjem. Ráadásul körülöttem minden és mindenki, a társadalom, az egyház, az állam arra tanított, hogy tiszteljem a férjem és uramként tekintsek rá, legyek mellette jóban és rosszban egyaránt. És én így tettem. De ma már nem értem, hogyan voltam képes hozzámenni és ilyen sokáig együtt élni ezzel az emberrel.

hvg360: Mi volt az a pillanat, ha volt, ami rádöbbentette, hogy az az elképesztő luxus, amiben éltek, csak a látszat?

V.E.H.: Amikor kitört a kolumbiai drogháború és robbantásos merényletek követeltek emberéleteket, az rádöbbentett, milyen távol állok a minket körül­ vevő kegyetlen valóságtól. De ekkor már késő volt. Rádöbbentem, hogy vak voltam, de az is munkált bennem, hogy

nem szabad látnom, nem szabad véleményt alkotnom.

hvg360: Sokan az El Diablo, vagy Az ördög becenévvel is illették egykori férjét. Egyetért ezzel?

V.E.H.: Pablónak két arca volt, olyan volt, mint egy pénzérme. Kezdetben empatikus, szociálisan érzékeny, együttérző és törődő volt, de eljött a pillanat, amikor túl nagy lett a hatalma, és ezek már nem voltak fontosak a számára. Ekkor tényleg kegyetlen és gonosz ember lett.

hvg360: Az évek alatt, amíg együtt voltak a férjével, sokan mondták, hogy meneküljön és mondjon el mindent a rendőrségnek?

V.E.H.: Ez szinte lehetetlen lett volna. Sokszor mi, a családja is csak bekötött szemmel közelíthettük meg azokat a helyeket, ahol meghúzta magát, így nem tudtunk volna mit mondani a rendőröknek. Ha pedig menekülés közben egy ellenséges drogkartell elfog minket, szinte biztos, hogy megölnek.

Máté Péter

hvg360: Mit gondol, megbízott önben a férje?

V.E.H.: Úgy vélem, igen. Visszahúzódó ember voltam, nem kérdezősködtem, tiszteltem őt és úgy gondoltam, képes megvédeni minket. Szóval igen, megbízott bennem.

hvg360: Ezek után bátor vagy beletörődő embernek írná le önmagát?

V.E.H.: Amíg Pablo Escobar felesége voltam, nem voltam autonóm személyiség, nem volt beleszólásom semmibe.

hvg360: Úgy tűnik, mintha a könyve egy nagy bocsánatkérés lenne.

V.E.H.: Igaza van.

hvg360: Kiktől kér bocsánatot?

V.E.H.: Az áldozatok hozzátartozóitól, akik egy értelmetlen és kegyetlen drogháborúban az életüket vesztették.

A férjem hatalmas sebeket ejtett az ország testén, amiért nekünk kell bocsánatot kérnünk.

hvg360: És hogy gondolja, van bocsánat?

V.E.H.: Remélem, van.

Könyvét bocsánatkérésnek is szánta /// Vezeklés
Máté Péter

hvg360: Őriz valamit a férjétől? Nemrég volt a huszonhatodik évfordulója, hogy meggyilkolták.

V.E.H.: Sok fotónk van róla, de több levelet is őrzünk, amiket akkor küldött nekünk, amikor már menekülnie és bújkálnia kellett.

hvg360: Szokott azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha bizonyos esetekben másként dönt?

V.E.H.: Az életem egy akkora cunami volt abban az időben, olyan erővel sodródtam, hogy nem volt lehetőségem másként cselekedni. Bizonyos helyzetekben pedig annyira a félelem hatása alatt voltam, hogy azt sem tudom, hogyan maradtam életben. De hála Istennek, itt vagyok, élek.

hvg360: Mikor volt utoljára halálfélelme?

V.E.H.: 1999-ben, már Argentínában. Addigra sikerült elhagynunk Kolumbiát, és egy kis mozambiki kitérő után Argentínában telepedtünk le. Ránk szállt egy könyvelő és fenyegetni kezdett minket, hogy nyilvánosságra hozza, kik vagyunk és akkor visszaküldenek minket Kolumbiába. Akkor nagyon megijedtem.

hvg360: Nem tudom, ismeri-e a dalt, de Édith Piaf az egyik legismertebb dalában azt énekli, nem bán semmit. Ön?

V.E.H.: Nekem bocsánatot kell kérnem azokért a dolgokért, amiket elkövetett a férjem. Sebeket próbálok gyógyítani és megakadályozni, hogy még egyszer megtörténhessen valami hasonló.

hvg360: Azt írja, belső szükségletté vált a számára egy idő után, hogy elmesélje a történetét. Megkönnyebbült?

V.E.H.: Igen. Leírtam, hogy milyen ember volt valójában Pablo Escobar és azt

remélem, hogy bocsánatot nyerhetek.

hvg360: Hogy milyen ember volt, arról a róla szóló filmek és sorozatok is megpróbáltak felfesteni egy képet. Hősként mutatják be őt.

V.E.H.: Láttam néhány részt a Narcos című sorozatból, de abbahagytam, mert taszít az erőszak. Az ilyen és ehhez hasonló alkotások hamis hősként mutatják be egykori férjemet, de Pablo Escobar nem méltó példakép, hanem gyilkos és bűnöző. A fiam két könyvet is írt az apjáról (Apám, a drogbáró és Pablo Escobar in fraganti – T. R.), valamint készített egy dokumentumfilmet is Apám bűnei címmel. Ezek mutatják be Pablo valódi arcát, nem az amerikai sorozatok. Az ilyen alkotások során a legtöbbször fel sem veszik velünk a kapcsolatot, meg sem kérdeznek minket.

Máté Péter

hvg360: Miért mutatják be mégis sokan hősként egykori férjét?

V.E.H.: Nem tudom, de aggodalommal tölt el az, ha a fiatalok hamis példaképeket látnak maguk előtt. Hősökre és példaképekre van szükségünk, de nem Pablo Escobarra. A fiataloknak távol kell tartaniuk magukat a kábítószerektől.

hvg360: Van egy unokája is, fia gyermeke hét éves. Mit tud a nagyapjáról?

V.E.H.: Kérdezősködik már, mi pedig apránként elmeséljük neki, milyen ember volt a nagyapja, nem fogunk eltitkolni előle semmit. Egyelőre nagyon fiatal ahhoz, hogy megértse, de fel vagyunk készülve rá, hogy mindent elmondjunk. Kegyetlenül nehéz lesz, de meg kell tennünk.

hvg360: Előfordulhat, hogy hősként fog tekinteni a nagyapjára az unokája?

V.E.H.: Kizártnak tartom. Az igazság ismerete ezt nem teszi majd lehetővé.