Putyin: a megoldás
12 perc
2019.12.30. 12:00
Ezen a szilveszteren lesz húsz éve, hogy Vlagyimir Putyin átvette az uralmat az egykori szovjet blokkot vezető állam, a világ legnagyobb országa fölött. A volt Szovjetunió területén kívül nincs már olyan ország, amelyet a pártállami diktatúra bukása óta folyamatosan annak egykori káderei vezetnek. Oroszország ilyen.
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin diplomája megszerzése után a hírhedt szovjet Államvédelmi Bizottság, a KGB kémjeként tevékenykedett. A potsdami rezidentúráról kémlelte a Nyugatot. 1991-ig, betiltásáig a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja volt. Később szürke eminenciásként dolgozott Szentpétervár vezetésében és Borisz Jelcin elnöki kabinetjében. A nagyvilág akkor hallott róla először, amikor Borisz Jelcin elnök megtette a KGB utódszervezete, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetőjének 1998 júliusában.
1999 augusztusában Jelcin kinevezte őt kormányfőnek és megnevezte utódjaként, jóval a következő évben esedékes elnökválasztás előtt – kijelentvén: ő az az ember, aki „képes konszolidálni a társadalmat, s a politikai erők legszélesebb skálájára támaszkodva szavatolja a reformok folytatását Oroszországban”. Jevgenyij Primakov és Szergej Sztyepasin után Putyin volt rövid időn belül a harmadik orosz kormányfő, aki a KGB-ből érkezett. „Putyin politikai múltja persze egy igazán demokratikus államban aligha predesztinálná őt, hogy egy gazdasági gondokkal küszködő ország élére álljon” – így vélekedett ekkor Kun Miklós, Fidesz-közeli történész. (Napi Magyarország, 1999. augusztus 10.)
Négy hónappal később, 1999 szilveszterén Jelcin váratlanul lemondott, és átadta az elnöki posztot Putyinnak, aki egyszerre volt állam- és kormányfő a 2000 márciusában lezajlott elnökválasztásig, amelyet aztán 53 százalékos eredménnyel megnyert.
Putyin miniszterelnökségének első napjaiban tört ki a második csecsen háború. Az első után (Jelcin alatt) gyakorlatilag függetlenné vált Csecsenföld visszaszerzéséért folyó harc pillanatok alatt a magasba emelte Putyin népszerűségét. A sok civil áldozatot is követelő orosz erődemonstráció azt szimbolizálta, hogy Oroszországnak újra tetterős vezetője van. Ez ellensúlyozta az 1999-es világpolitikai kudarcokat, hogy ti. nem sikerült megakadályozni sem a NATO kibővítését a szovjet blokk egykori államaival, sem a koszovói népirtást megakadályozó Szerbia ellenes NATO-akciót.
Az elnökválasztás után Gömöri Endre megírta a Népszabadságban (2000. április 1.), hogy az új politikai elit Putyin KGB-s kapcsolatainak bázisán szerveződik, és az ő révén túlsúlyba juttathatnak a katonai, karhatalmi, önkényuralmi elemek.
A kilencvenes évek elején a magyar cégek elvesztették orosz piacaikat, az orosz befektetőket bizalmatlanul fogadták Magyarországon, a NATO-hoz való közeledés miatt a kiváló orosz kapcsolatokkal rendelkező Horn Gyula sem tudta érdemben javítani a magyar-orosz viszonyt, s nyitva maradt a hatalmas orosz államadósság rendezésének a kérdése is. A kilencvenes évek közepétől 2002 végéig nem volt orosz-magyar csúcstalálkozó.
2001. szeptember 11-e, a New York-i toronyházak leomlása megváltoztatta a világpolitikai viszonyokat. A terrorizmus elleni harc lett a feltétlen prioritás, ez pedig alapvetően megváltoztatta a Nyugat és Oroszország viszonyát. Orbán Viktor ezt megkésve érzékelte. Amikor a 2002-es választások előtt találkozni kívánt Putyinnal, határozott visszautasításban részesült. Egyértelművé vált, hogy az orosz elnök a következő kormánnyal kívánja rendezni a kapcsolatokat, és Orbán 2002-es bukása utána egyértelműen jelezték is, hogy Moszkvában örülnek az eredménynek. Szalai Zoltán, a Népszabadság moszkvai tudósítója úgy fogalmazott, hogy „az orosz lelket nem értő Orbán-féle külpolitika” elmulasztotta „kihasználni a putyini éra pragmatizmusa nyújtotta lehetőséget”. (2002. december 21.)
2002 decemberében sor került az új miniszterelnök, Medgyessy Péter moszkvai látogatására. „Az orosz szakemberek látványosnak ítélték a magyar külpolitika elmúlt hat hónapja során tapasztalt fordulatot” – a Népszava tudósítója szerint (2002. december 20.). Medgyessy, akinek Putyinénál sokkal szerényebb titkosszolgálati múltjára ezekben a hónapokban hatalmas támadássorozatot épített a Fidesz, óriási küldöttség élén érkezett Moszkvába. A Fidesz-közeli lapok már ekkor megírták (illetve ekkor még megírták), hogy az orosz sajtót módszeresen megfosztják függetlenségétől és szabadságától. (Heti Válasz, 2002. december 20.)
A tárgyalások a vártnál nehezebben alakultak. Medgyessynek kínnal-keservvel sikerült elérnie, hogy a sárospataki könyvtár könyveinek visszaadásáról legalább elvi megállapodás szülessen, és az adósságrendezés ügyében is jussanak valamire. D. Horváth Gábor ellenzéki publicista (Magyar Nemzet, 2002. december 23.) így látta a helyzetet: „Medgyessy Péter miniszterelnök, ez a végtelenül kiszolgáltatott ember megint bizonyította kormányfői alkalmatlanságát. Mint rendesen, megint megsértett minden érdeket, ami magyar. Az orosz-magyar adósságállomány hasznosításának végtárgyalásai nevetségessé tették Magyarországot és mindnyájunkat.”
Stier Gábor ugyanazon az oldalon leszögezi, hogy a magyar-orosz kapcsolatokban „az igazi fordulatot... a globális térnyerésről lemondó /!/, s határozottan Európára koncentráló putyini külpolitika hozta meg”.
Aczél Endre erőteljes keleti nyitást, Oroszországra és Kínára irányuló magyar „Ostpolitikot” sürgetett (Népszabadság, 2002. december 23.), hangsúlyozva, hogy ezekben az országokban csak „a politikai természetű barátság és bizalom” útján lehet gazdasági eredményeket elérni.
(Azóta kiderült, hogy ez azért nem elég. 2002–2010 között az Oroszországba irányuló magyar kivitel 117 milliárd Ft-ról 704 milliárdra nőtt, 2010–2017 között pedig, amikor „a politikai természetű barátság és bizalom” sokkal erősebb volt, 531 milliárdra csökkent – ebben persze szerepe volt az Oroszországot sújtó uniós szankcióknak is – a szerk.) A Népszava tudósítója, Kiss Andrej lelkesedett leginkább Putyinért (2002. december 23.): „Moszkvának, ahogy történelme során mindig is, erős, határozott kezű vezetőre volt szüksége. Ezért Vlagyimir Putyin megválasztása elnöknek maga volt a csoda./.../ Putyin személyében egy határozott, markáns, saját akarattal bíró vezetője lett Oroszországnak. Ahogy Putyin hozzáfogott az elnöki adminisztráció átalakításához, ahogy megtörte a nagy önálló akarattal bíró regionális kiskirályok ellenállását és a szőnyeg szélére állította a világ leggazdagabb emberei közé sorolt oligarchákat, nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy rövid életű mutatványról van szó. Ekkor kapta a külföld az első olyan jelzéseket, melyekből csak egy következtetést lehetett levonni – Putyin a megoldás, ő az, akivel nemcsak lehet, de kell is beszélni. A kétkedők tábora akkor apadt maroknyira, amikor a pénzügyi összeomlást követően sikerült példátlan gyorsasággal emelkedő pályára állítani Oroszországot... szavakkal nehezen leírható fejlődés indult meg./.../ Orbán Viktorék az egészről nem vettek tudomást, és ezzel komoly versenyhátrányba hozták Magyarországot. /.../ Orbánék minden nyilvános és zártkörű nemzetközi megnyilatkozásából nem maradhatott ki Oroszország bírálata... Érthetetlen és egyben aggasztó volt hallgatni a budapesti kormányzati véleményeket Oroszországgal kapcsolatban.”
A 2006-os választások előtt Putyin Magyarországra látogatott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kitüntetett szívélyességgel fogadta őt. „Köszönöm Oroszország, köszönöm, Putyin elnök úr!” – ezekkel a szavakkal kezdte beszédét a Nemzeti Múzeumban, ahol megnyitották a végre visszakapott sárospataki könyveket bemutató kiállítást.
Az előzetes tervek szerint Putyin Orbánnal is találkozott volna, de a magyar vendéglátók kérésére ez a találkozó elmaradt. (Magyar Hírlap, 2006. március 2.) Az ellenzéki lapok hosszan ecsetelték, mekkora felfordulást okozott a fővárosban Putyin megjelenése. „... az események helyszíneit civil és egyenruhás rendőrök hada lepte el, vaskordonokat állítottak fel. /.../ A Nemzeti Múzeum tetejéről is távcsöves mesterlövészek pásztázták a környéket, a levegőben két rendőrségi helikopter körözött, amikor az orosz államfő Moszkvából repülővel ide szállított páncélozott limuzinjával megérkezett.” (Magyar Nemzet, 2006. március 2.) „Putyin felforgatta a város mindennapi rendjét. /.../'Itt van Putyin' – világosít fel minket ezúttal egy Fedél nélkülit kínáló férfi a járatkimaradás okáról. Gyors külpolitikai értelmezés: 'Fényesre nyalta Blair hátsóját, most Putyin következik'.” (Magyar Hírlap, 2006. március 1.)
Hét emberjogi szervezet (köztük az Amnesty International, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, a Roma Polgárjogi Alapítvány) a látogatás előtt levelet írt Gyurcsány Ferencnek, amelyben emlékeztették őt mindarra, amit Putyin tett az emberi és politikai jogok érvényesülése, a szabad sajtó, a civil szervezetek, a politikai ellenfelek, a tisztességes választások ellen. Felszólították Gyurcsányt, hogy mindezt tegye szóvá és uniós szinten is gyakoroljon nyomást Oroszországra. Az emberjogi szervezetek képviselői utcai demonstrációval is tiltakoztak az oroszországi jogtiprás ellen. „Egyesek tömegsírban fekszenek, másokat fogságban tartanak; az orosz hatóságok pedig az eltűntté nyilvánítással igyekeznek mindezt leplezni./.../ A hatóságok számon kérhetik a civilektől, betartják-e terveiket, részt vehetnek a zártkörű gyűléseken, valamint ellenőrizhetik a költségvetésüket. /.../ Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne tegye szóvá a jogsértéseket.” Ezt nyilatkozta Fodor Márk, az Amnesty International magyarországi igazgatója a Magyar Hírlapban (2002. március 1.).
Gyurcsány azonban semmi jelét nem adta annak, hogy mindez zavarná őt. Magánemberként is igyekezett szorosabb kapcsolatot kialakítani az orosz elnökkel. Vendégül látta őt a házában. Gyurcsány két éven belül négyszer találkozott Putyinnal.
Bár a Fidesz-közeli lapok támogatólag tudósítottak a civil szervezetek fellépéséről, a Fidesz nem csatlakozott az emberjogi szervezetek kritikájához. Orbán a találkozóról szólván „értékelte az orosz gazdaságpolitika pragmatizmusát, hozzátéve, hogy a Fidesz támogatja az ideológiáktól mentes együttműködést a két ország között” (Magyar Nemzet, 2006. március 2.). A Fidesz vezető külpolitikusa, Németh Zsolt is hangsúlyozta, nem kell attól tartani, hogy a Fidesz győzelme esetén rontana a magyar-orosz viszonyon.
A Fidesz által elveszített választások után, 2007-ben a helyzet megváltozott. Kiélesedett a vita a Nabucco gázvezeték és a Kék áramlat (későbbi változatában Déli áramlat) gázvezeték hívei között. A Nabucco az EU projektje volt, és nem orosz (elsősorban iráni) gázt szállított volna Európába. A másik gázvezeték pedig az orosz gáz számára készült, Ukrajna elkerülésével Törökországon keresztül. Ez a vezeték Törökországig már kiépült. Gyurcsány a Nabucco projektet irreális álomnak nevezte és a Kék áramlat mellett érvelt. A Fidesz szerint ezzel elárulta az EU-t, mi több, a hazát, és szövetségeseink ellenében orosz elvtársai és a Gazprom oldalára állt. Orbán kijelentette: „nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni”. „Mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak meg a kommunizmusnak ajtót mutattunk, és azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon.” Így beszélt Orbán a Fidesz 2007-es születésnapján. (Népszabadság, 2007. április 2.)
Németh Zsolt a Népszabadság hasábjain két nagy cikkben bírálta a Gyurcsány-kormány Oroszország-politikáját: „Gyurcsány Ferenc és Kóka János kezdetben úgy gondolta, hogy sutyiban már megint egy jót bizniszelhet. Igen, bizniszről van szó, mert a Kék áramlat jó üzlet lehet. A moszkvai különalkukra azonban Brüsszelben és Washingtonban már rég felfigyeltek. A Fidesz is idejében szóvá tette ezt./.../ ...jogunkban áll azt állítani, hogy Magyarországnak biztonságpolitikai érdeke a közös európai energiapolitika, így a Nabucco gázvezeték megépítése. Mint ahogyan jogunkban áll azt is mondani: amíg Moszkvában nem érvényesülnek a piacgazdaság alapelvei, és a beruházások jó része mögött politikai célkitűzések vannak, stratégiai ágazataink átjátszása orosz kézbe nemkívánatos. Itt nemcsak gázról, hanem például a T-Komról és – egyes hírek szerint – fontos pénzintézetekről is szó van. Ne legyünk szemérmesek: baj van a moszkvai gazdaságfilozófiával és demokráciafelfogással. És ahogyan szóvá lehet és kell tenni a guantánamói bázison történteket az Egyesült Államoknál, úgy lehessen szóvá tenni Moszkvánál is Garri Kaszparov vagy Mihail Hodorkovszkij ügyét./.../ ...lehet, hogy Garri Kaszparov befolyása jelenleg csekély, de egy ellenzéki tüntetés brutális szétverését akkor sem lehet szó nélkül hagyni. /.../ az oroszországi illetékesek miután teljesen nyíltan felheccelik egy szuverén állam nemzeti kisebbségét, bízva az európai szolidaritás elmaradásában, az egyoldalú energetikai függést is politikai eszközként kívánják ismételten fölhasználni. A sort folytathatnám az orosz média függetlensége vagy a civil társadalom szabadsága megnyirbálásának példáival./.../ Magyarországnak világosan támogatnia kell Ukrajnában az Európa-barát politikai erőket éppúgy, ahogy Grúzia NATO-tagságát is.” (Népszabadság, 2007. május 9.)
„Én szívesen Putyin és csapata szemére vetem mindezt (és még mi mindent!), de mikor kívánnak a Fidesz vezetői szembenézni a saját putyinistáikkal? Azokkal, akik szerint nem a moszkvai demokráciafelfogással van baj, hanem velünk, amiért nem követjük!” Ezt kérdezte e sorok írója Németh Zsolt cikkének megjelenése után (Népszabadság, 2007. május 10.), utalva a Fidesz-közeli Demokrata (2007/18.) nem sokkal azelőtt megjelent főszerkesztői vezércikkére, melyben ez állt: „amint Putyin egyik előfutárának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak is erővel és erkölccsel sikerült csak a bolsevik elitizmus által okozott káoszt felszámolni, és a korlátozott demokrácia kulisszái között egy irányított és a második világháborúig meglepően sikeres államvezetést megvalósítani, vajon az ugyanezen az úton haladó Putyin elnök képes lesz-e olyan utód kezébe adni a stafétát, aki az államépítést folytatja, avagy visszatér a 'demokratikus' káosz... A részeges és korrupt Jelcint egy kemény és tudatos államépítő váltotta fel. Gyurcsányt és tettestársait is... egy hasonlóan kemény és tudatos államvezetésnek kell felváltania.” A Népszabadság publicistája ehhez hozzátette: „Miután a vezércikk szerzője és az ő lapja folyamatosan és lelkesen támogatja a Fidesz vezetőit és kampányait, azt kell gondolnunk, hogy aki a Fideszre szavaz – erre a megoldásra szavaz: ellenzéki tüntetések brutális szétverésére, koncepciós perekre, a média és a civil szervezetek függetlenségének eltiprására.”
2009 novemberében Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnökeként részt vett a Putyin által újjáépített állampárt, az Egységes Oroszország moszkvai kongresszusán, és személyesen is felvette a kapcsolatot Putyinnal. (Nem sokkal ezután a lemondott kormányfő, Gyurcsány Ferenc is gyorsan „magánlátogatásra” utazott Moszkvába, és ő is vendégeskedett Putyinnál.)
Ekkor már mindenki előtt világos volt, hogy a 2010-es választások után Orbán kormányozza majd Magyarországot. Az orosz külpolitika tudatosan készült erre. „A meghívás ténye egyértelműen arról árulkodik, hogy Moszkva pragmatikusan előre tekint, s nem számol az MSZP jó szereplésével.” (Magyar Nemzet, 2009. november 20.) „A Magyar Hírlap úgy tudja: Moszkva már a nyáron megüzente, amikor visszahívta a Fideszt bíráló orosz nagykövetet, hogy kész változtatni eddigi magyarpolitikáján.” (Magyar Hírlap, 2009. november 21.) Az új nagykövet, Alekszandr Tolkacs a Magyar Nemzetnek adott interjújában (2009. november 20.) ezt meg is erősítette: „Oroszország kész a konstruktív, pragmatikus együttműködésre mindenkivel. /.../ ...ez egyebek mellett feltételezi a normális, partneri, ideológiáktól mentes viszonyulást Oroszországhoz is. Sajnos nem lehet ugyanakkor nem észrevenni, hogy Közép-Európában, így Magyarországon is erősebb a közéletben az ideológiai komponens, mint nálunk, Oroszországban. Ezen minél előbb túl kell lépni.”
„Az ideológiáktól mentes” együttműködés, amire a Fidesz vezetői ekkoriban (is) sűrűn hivatkoztak, értékmentes partnereket feltételez, akik a lépéseiket kizárólag érdekeikhez szabják, és partnereik legsúlyosabb tetteit sem nehezményezik, ha nem áll érdekükben.
Mint láttuk, ez a felfogás nem csak a Fidesz vezetőit jellemezte.
„Egy politikus ne legyen finnyás. Putyin sem az. Ő pontosan tudja, hogy Magyarország energiafüggetlensége belátható időn belül teljességgel megvalósíthatatlan. Ellenben kevés dolgot szeretnének jobban, mint a paksi atomerőmű-fejlesztésből a lehető legnagyobb részt kihasítani maguknak, mert az elkövetkező évtizednek errefelé ez lesz 'az' üzlete, és aki ebben szerepet kap, hosszú időre bebetonozza pozícióit. Ha ennek ígéretét hozza ajándékul Magyarország potenciális új miniszterelnöke, akkor lehet néhány szót váltani az új barátságról. /.../ Ezen Oroszország akkor nyer a legtöbbet, ha nemcsak fűtőanyag-beszállítóként, hanem építőként is megjelenhet.” Így határozta meg Tóth Levente (Népszabadság, 2009. november 26.), hogy min alapult a formálódó Orbán–Putyin-szövetség. 2014 januárjában Orbán titokban megállapodott Putyinnal az új paksi atomerőmű felépítéséről. A paksi szerződés döntő fontosságú részleteit máig sem hozták nyilvánosságra.
2010 után a Fidesz túllépett az ideológiamentes, pragmatikus együttműködésen. Odáig, ameddig senki más nem jutott el. Putyin elvtelen támogatásáig majdnem minden vezető magyar politikus eljutott. Orbán Viktor azonban az orosz elnök elvkövető támogatójává vált. Azonosult azzal a felfogással, amelyet a Demokratából fentebb idéztünk. „A korlátozott demokrácia kulisszái között” igyekszik „egy irányított... államvezetést megvalósítani”, miként Putyin. Putyin immáron nem ideológiamentesen, pragmatikusan elfogadott partner, hanem példakép. Most már Orbán az, aki megköveteli, hogy nyugati partnerei ideológiamentesen és pragmatikusan viszonyuljanak hozzá, és ezen az alapon fogadják el mindazt, amit az ő értékrendjüket tagadva tesz. „Ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.” Ezek a Fidesz elnökének meghatározása szerinti illiberális államok. Orbán a 2014. július 26-án elhangzott beszédében Tusnádfürdőn határozottan kijelentette, hogy ő ilyen illiberális államot kíván Magyarországon kiépíteni.
Ma már Orbán Viktort világszerte Vlagyimir Putyin világhatalmi törekvéseinek EU-n és NATO-n belüli legelszántabb támogatói között tartják nyilván.