Megnézik, hogyan jár az ember, aztán évekkel korábban megmondják, mi lehet a baja
Nemcsak az emlékezetet és a gondolkodást, hanem a járást is megváltoztatja az időskori elbutulás. Ez azonban jobb hír, mint első látásra tűnik.
Nemcsak az emlékezetet és a gondolkodást, hanem a járást is megváltoztatja az időskori elbutulás. Ez azonban jobb hír, mint első látásra tűnik.
Összeurópai mozgalom indult az amerikai termékek és szolgáltatások bojkottjára Donald Trump külpolitikai ámokfutásának hatására. Sok mindent kiválthatunk európai alternatívákkal, de a Google-nak, a Facebooknak és a Microsoftnak egyelőre nem kell attól tartania, hogy bevételei a kontinensen úgy visszazuhannának, mint Elon Musk Teslájának.
A kábítószer-kereskedelem, az emberkereskedelem és a fegyvercsempészet után az egyik legjövedelmezőbb tiltott tevékenység az illegális állat- és növénykereskedelem. A csempészek igen változatos módokon juttatják el vevőikhez az árut.
Kis, nyitott gazdaságban nem lennénk képesek önálló árfolyam-politikát folytatni, az euró átvételének fő előnye, hogy megszűnt az árfolyamkockázat – összegzi tapasztalatait Boris Vujcic, a Horvát Nemzeti Bank elnöke, aki tavaly július óta már a harmadik ciklusát tölti.
Felülírhatja a hozamvadászatot a forint árfolyama körüli bizonytalanság, amikor az eddigi állampapíros befektetők döntenek: forintban vagy devizában takarékoskodjanak-e tovább.
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: hízelgéscunami, részvénynyilvánítás, békeipar, mutyibajnokság, kólásdoboz.
Egy éve robbant ki a kegyelmi botrány, azóta a fülkeforradalmat felfalja egyik kedves gyermeke, és az állampárt tehetetlen. Próbálja visszaszerezni a kezdeményezést, de mindhiába, miközben újabb és újabb hibákat követ el. Vélemény.