Viccet csinálni a gonoszból - régi hagyományt éleszt fel a Hitler-vígjáték

Az elméje akár a kígyóé. A teste? Egy farkasé. Bátor, mint a párduc. Igaz, kissé vézna, népszerűtlen, a cipőfűzőjét még nem tudja egyedül megkötni, de a tízéves Jonathan „Jojo” Betzler készen áll arra, hogy jó kis náci legyen. Menetelés, árokásás, álcázás, gránáthajigálás a kissrácoknak. A leánykákra sebkötözés, megágyazás meg a teherbe esés technikájának elsajátítása vár. Készen álltok egy oltári hétvégére? Ha igen, Heil Hitler, mindenkinek! A Jojo Nyuszi című film a nemzetiszocializmus légnyomásától szédelgő gyerekekről szól, de arról is, hogy a nácik attól a pillanattól bukásra álltak, amikor a nyulat a világ leggyávább teremtményének minősítették.

A második világháború hátországában játszódó történetek a hősiességgel, az árulással, az önfeláldozással játszanak. A Jojo Nyuszi ezekkel is, ám még inkább a sötétség korszakának csodafegyverével, a pimasz humorral. Jojo (Roman Griffin Davis) nincs abban a vagány helyzetben, mint Brad Pitt Quentin Tarantino filmjében, a Becstelen brigantykban. „Egyvalamit csinálunk – mondja a hadnagy az embereinek –, és csak azt az egyet: nácikat ölünk.” Jojónak azért sincs könnyű dolga, mert előbb fel kell nőnie. Azt már tudja, hogy a zsidó királynő hol rakja le a tojásait, hogy a zsidóknak szarvuk és kelbimbószaguk van, pikkely borítja a testüket, valamint pénzimádó démonok.