Szilágyi Mónika: Élet a vörös zónában - Levél Milánóból

Szilágyi Mónika

4 perc

2020.03.27. 14:00

2020.03.27. 14:01

Szilágyi Mónika a járvány egyik olaszországi gócpontjából küldte el cikkét a HVG-nek. Elmeséli, hogy Milánóban már nem sokuknak van kedve esténként tapsolni és balkonkoncertet adni az egészségügyi dolgozók támogatásaként. Az emberekből ugyanis mostanára eltűnt az a kezdeti meggyőződés, hogy a helyzet hamar megoldódik.

Milánó előbb sárga zóna lett, majd vörös, majd egész Olaszország vörössé vált. Február 20-án csütörtökön találták meg az első koronavírusos beteget, az iskolákat az azt követő hétfőn zárták be, és körülbelül három hete próbálunk létezni a többnyire vörös zónának (zona rossa) nevezett, egyre szigorodó vesztegzárban.

Nehezen megy. Egy kis könyvkiadó sok mindent intézhet távmunkában, de bezárt könyvesboltokkal könyveket eladni nem lehet. Állítólag a kormány havonta hatszáz eurót fog folyósítani a vállalkozóknak a járvány végéig. A könyvelőm jelezte is, hogy csak szólnom kell, és segít elintézni, de a rendeletet még nem hirdették ki, addig meg sok minden változhat.

Eddig túlnyomórészt a napilapok kulturális rovatait olvastam, de most naprakész lettem politikából is. Minden délután hatkor várom a polgári védelem új jelentését az esetszámokról, hátha eljutottunk már a várva várt tetőzésig, ahonnan már csak jobb lehet.

Tudjuk, hogy egyre több a halott. Sokan már be sem jutnak a kórházba, mert mire a mentő többórás késéssel kiér, megfulladnak.

Nem véletlen, hogy az orvosok, a tartomány kormányzója, a polgári védelem vezetője folyamatosan könyörög, hogy maradjunk otthon, mert nem biztos, hogy mindenkin segíteni tudnak. Azaz a világ egyik legjobb közegészségügye, azon belül is a jól felszerelt, leggazdagabb lombard tartományé az összeomlás szélén áll.