Isten pénze sem elég a tervekre

  • HVG HVG
Isten pénze sem elég a tervekre

Miközben a kormány minden erejével a Klubrádió ellehetetlenítésén dolgozik, valaki vagy valakik öntik a pénzt a rádióval nemrég még egy fedél alatt működő 168 Órába. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija épp a lapunknak adott interjújában jelentette be tavaly, hogy tervezetten és fokozatosan kivonulnak a sajtóból, ehhez eladják a hetilapot is birtokló Brit Media Kft.-t. Új gazdának Milkovics Pált, az ingyenesen terjesztett Pesti Hírlap tulajdonosát szemelték ki, aki – bár a vírushelyzet hátráltatta – nagy elánnal el is kezdte médiaportfóliója átalakítását. E hónaptól megújult a nyomtatott lap formátuma, és ennél nagyobb változás előtt áll a 168 Óra brand alatt megújuló online felület. Milkovics egyenesen „napi 12 órás, élő közéleti műsorfolyamot” ígért egy interjúban.

A laptulajdonos a HVG-nek annyit finomított, hogy nem folyamatos adásról lenne szó, hanem több videós blokkról. Ismert médiaszemélyiségeket nyert meg a feladatra, a reggeli sávban már megy is Fiala János műsora. Az már korábban megjelent, hogy Csernus Imre pszichiáter – aki korábban a Viasat3-on kiabálta be magát a tévénézők kollektív tudatába – új műsorral jelentkezik a jövő héten, melynek keretében élőben beszélget majd a betelefonálókkal.

További neveket is megtudott a HVG. Gundel Takács Gábor megerősítette lapunknak, hogy intenzíven tárgyalnak egy műsorról. „Politika nem lesz benne, de játék igen” – csak ennyit árult el róla a sportriporter. Mint mondta, nagy feladat olyan látványos és tartalmas műsort készíteni, ami a weben rendelkezésre álló eszközökkel és anyagi forrásokkal is versenyképes. Szilágyi János rádiós legenda is újra megjelenik a közönség előtt. Mint mondja, először a Halló, itt vagyok! című ikonikus műsorának feltámasztására kérték, de ő inkább különleges foglalkozású embereket bemutató sorozatot indít, ahol a sírásótól a pornószínészig sok mindenki szerepel majd. „A műsor már korábban elindult volna, de a Covid miatt csak az oltások után merem elkezdeni a munkát” – mondja Szilágyi. Arra a kérdésre, hogy nem zavarja-e a 168 Óra átláthatatlan anyagi és tulajdonosi háttere, azt válaszolja, hogy

„a 168 Óra és a Pesti Hírlap is tisztességes lap, ha a legkisebb jelét látom az ellenkezőjének, nem dolgozom ott tovább”.

A hetilap felelős szerkesztője a Klubrádiótól érkezik Pálinkás Szűcs Róbert személyében. A 168.hu audiovizuális fejlesztéseit a jövőben M. Kiss Csaba irányítja kreatív producerként, aki a HVG360-tól igazolt át. Milkovics számos további újságírót megkeresett, és információink szerint nem fukarkodott a fizetési ígéretekkel. A tulajdonos szerint természetes, hogy a konkurens lapok nem örülnek, ha ajánlatot tesz munkatársaiknak, „de minden vállalat vezetőjének az a célja, hogy a legjobbakkal dolgozzon”. Anyagi lehetőségeiket mutatja, hogy stúdió is épül a műsorok gyártására, ami becsléseink szerint akár fél–egy milliárd forintba is belekerülhet.

Milkovics is elismeri, hogy a költséges audiovizuálistartalom-gyártás nem rentábilis. Azt reméli, hogy három év múlva nullszaldósra tudja kihozni a vállalkozását, és a megújult 168 Óra bekerül az első öt online médium közé. A feladat nagyságát mutatja, hogy jelenleg pont a századik – januárban 597 ezer ember fordult meg legalább egyszer a honlapján, az első ötbe kerüléshez el kell érni a hárommilliót. Nagy kérdés az is, miből van az égig érő célokra pénz. Hivatalos válasz üzleti titokra hivatkozva nincs, ugyanakkor Milkovics cáfolja, hogy a társtulajdonos EMIH adná hozzá a forrást.

Egyesek szerint azonban valójában továbbra is Köves Slomó környezete hozza a döntéseket és adja a pénzt, háttérbe vonulásuk mindössze álca. Ugyanakkor – mint a HVG a múlt héten kiszúrta – Antall József fia, György is feltűnt a színen, aki Schwartz & Brit Média Holding Zrt. néven alapított vállalatot. Legfelső szintű belső forrásaink szerint a 168 Órát tulajdonló Brit Media Kft.-vel való névhasonlóság

„nem a véletlen műve, ez a cég is részt vesz majd az EMIH-től való kivásárlásban”.

A cég – néhány áttételen keresztül – összefüggésbe hozható Keresztesi Péter napilapkiadásra létrehozott Schwartz Group Hungary Kft.-jével is – utóbbit Habony Árpád emberének tartják. Egyebek között ez a láncolat táplálja azt az elméletet, hogy a 168 Óra felturbózását valójában a NER finanszírozza azzal a céllal, hogy felépítsen egy olyan, kézben tartható ellenzéki médiumot, mely látogatókat és munkatársakat csábít el a többi, zömében anyagi gondokkal küzdő versenytárstól.

A bizalmatlanságot az is táplálhatja, hogy a 168 Órában nagy a fluktuáció. Másfél éve távozott Tóth Ákos főszerkesztő és két helyettese, egyikük, Lakner Zoltán nyíltan beszélt az akkori tulajdonos politikai beavatkozásáról. Tóth utódját, Rózsa Pétert pedig egy, az Orbán családot ábrázoló fotó miatt rúgták ki, már Milkovics idejében. A tartalmi beavatkozási kísérletek mellett az anyagi gondok is állandóak voltak az elmúlt években. Előbbi felvetést Milkovics tagadja, hangsúlyozva, hogy politikailag függetlenek a médiumai.