A 2008-as nyári játékok fontos állomást jelentettek a pekingi tervekben, mármint hogy az ország a világpolitika globális játékosa legyen és akkortájt nem is volt rossz az összkép. Most Hszi Csin-ping elnök – pár nappal a téli olimpia kezdete előtt - már ott tart, hogy Kínának idővel át kell vennie a világ vezetését. Azaz modelljét alternatívaként állítja be a nyugati demokráciával szemben. Azt hirdeti, hogy az új opciót jelent más államok számára, egyébként pedig saját megoldást kínál a globális gondokra. Ám azért itt van egy-két bökkenő – írja Ian Bremmer, az Eurasia Csoport kockázatelemző elnöke, a Columbia Egyetem tanára, aki a Time rendszeres külsős szerzőjeként ezúttal is a magazinban tette közzé elemzését.
Ian Bremmer: Kína nagy bajban van, pedig az olimpia még meg sem kezdődött
Egészen más világpolitikai, gazdasági, demográfiai helyzetben indul neki Peking a téli olimpiának, mint 2008-ban a nyárinak. Ráadásul a súlyosbodó Covid-járványban, hívja fel a figyelmet a Time-ban a világpolitika ismert szakértője.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.