Mi marad egy diák tudásából a nyári vakáció végére?

Pontatlanabb vagy inkább lassabb lesz a diák számtantudása a nyaralás után? Hány hét alatt lehet behozni ezt a lemaradást az őszi iskolakezdéskor?

Ezeket a minden pedagógust izgató kérdéseket tette fel 1906-ban William White New York-i matematikatanár, hogy aztán az általa célzatosan kidolgozott év végi, illetve a tanév elején íratott dolgozatok összehasonlításából szűrje le a válaszokat. Röviden összefoglalva a tapasztalatait: a szünidő alatt háromszorosára (12-ről 36 százalékra) nőtt a hibázás aránya a tanítványainál, akik elsősorban a fogalmakban bizonytalanodtak el. Az őszi ismétlésekkel viszont két hét alatt le tudták dolgozni ennek a visszaesésnek több mint a felét.

A nyári tudásvesztést White óta egyre többet kutatja a pedagógia, az utóbbi három évtizedben intenzívebben, hiszen minden tanár érzékeli, hogy az akár több hónapos kihagyás után milyen erőfeszítésbe telik, mire legalább az előző év végi szintre felhozzák a gyerekeket.