A világ leggazdagabb magyarja, a modern tőzsdézés úttörője, akinek bankalapításába még Orbán Viktor is besegít
Thomas Peterffy, azaz Péterffy Tamás a szocializmus szegénysége elől Amerikába menekült szerencsét próbálni, ami olyan jól sikerült, hogy a hetvenes évek végén, pár fővel alapított cége ma már valóságos bróker-világbirodalommá hízott. A Magyarországon hamarosan bankot nyitó üzletember vagyona ma hatszor értékesebb, mint Soros Györgyé, de a pénzfialtatásba már itthon belekóstolt, amikor sokszorosan túlárazva adta el osztálytársainak a rágógumit. Felrázná a régió tőzsdéit, megrögzött republikánus, de Trumpot csak jobb híján támogatta, egy újságírót pedig nemrég azzal lepett meg, hogy közös ebédjük kellős közepén hidegvérrel lemészárolt egy leguánt.
Magyar bankot alapít a világ leggazdagabb magyarja, derült ki a hét elején. Bár az előbbi jelzős szerkezetről a kormány állhatatos idomításának köszönhetően az ország nagyobb része valószínűleg egyből Soros Györgyre asszociál, nem ő az a magyar, aki a legnagyobb vagyonon ül, hanem Péterffy Tamás, angolosan Thomas Peterffy.
Soroshoz hasonlóan ő is még fiatalon elhagyta Magyarországot, és az USA-ban csinálta meg a szerencséjét – a 78 éves mágnás a cikk írásakor az amerikai Forbes folyamatosan frissülő gazdaglistáján a globális mezőnyben az 57. helyen áll, vagyonának értékét 24,2 milliárd dollárra becsülik. Összehasonlításképp: a 92 éves Soros most épp a 345. az említett listán 6,7 milliárd dolláros vagyonnal. Igaz, ő azért maradt le, mert 2017-ben 18 milliárd dollárt odaadott a Open Society Foundationsnek. Az óriási dotáció előtt 29. volt a listán, 25,2 milliárd dollárjával akkor messze megelőzte Péterffyt – ha nem adta volna oda az alapítványának azt az iszonyatos összeget, akkor ma pariban lennének.
Soros hozzányúlt a vagyonához, ez az igazi Soros-terv
Soros György a nemzetközi alapítványának, az Open Society Foundationsnek adta át befektetési cége vagyonának nagy részét - jelentette a Wall Street Journal. Egyből a második legnagyobb amerikai filantróp szervezetté vált Bill és Melinda Gates alapítványa mögött az Open Society Foundations (OSF) azt követően, hogy Soros György közel 18 milliárd dollárt helyezett át a szervezethez a 26 milliárdos befektetési cégétől, amely eddig a vagyont kitermelte - írta a Wall Street Journal (WSJ) az alapítvány képviselőire hivatkozva.
Az emigráción és a pénzen túl azonban nincs sok közös benne és Orbán Viktor korábbi pártfogójában, akit a miniszterelnök a szavazói előtt most már csak verbálisan bokszzsáknak használ. Péterffyt Orbán kifejezetten tiszteli, és a rokonszenv kölcsönös – nem csoda, hiszen a tőzsdeguru, ha a magyarországi politikát nem is követi, de közismerten konzervatív, és nagylelkűen támogatja a választási kampányokban az amerikai Republikánus Pártot. A miniszterelnök pár éve ki is tüntette a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével, most pedig, úgy tűnik, kifejezetten a kedvéért módosított jogszabályt, hogy segítse az üzletember magyarországi bankalapítását. Hogy vezetett idáig Péterffy útja?