Dezső András: Kiderült, ki tette le a bombát a kisgazda pártszékházhoz 1998 tavaszán

7 perc

2023.05.02. 04:30

A kilencvenes években elkövetett politikai robbantások hátteréről is fellebbenti a fátylat kollégánk, Dezső András Nagyfőnök című, kedden megjelenő könyve, amely Portik Tamás és körének felemelkedését és bukását mutatja be. Az 1998-as parlamenti választási kampány alatt elkövetett robbantásokat egy Portik Tamáshoz köthető szűk kör követte el.

Reklámszatyorba helyezett pokolgépet rejtett el 1998. március 12-én egy ismeretlen tettes az FKGP Belgrád rakparti székházának bejárata mellé. A szerkezetet még robbanása előtt megtalálták és hatástalanították. Négy nappal később Torgyán József pártelnök II. kerületi, Endrődi utcai lakásának bejárata közelében lépett működésbe egy robbanószerkezet, amely jelentős károkat okozott.

Szájer Józsefnek, a Fidesz akkori frakcióvezetőjének XVI. kerületi lakása előtt 1998. május 1-jén lépett működésbe egy robbanószerkezet. A robbanás erejétől beszakadt a lakás ajtaja, s átszakította a két emeletet elválasztó födémet. A lépcsőházban jelentős kár keletkezett.

A hatóságok nem tudták kideríteni, kik álltak a politikai robbantásként elhíresült akciók hátterében, 2001 őszén le is zárták a nyomozást, pedig a közvéleményt hosszú időn át foglalkoztatta ez a kérdés. Mivel ezekben a bűncselekményekben senki sem sérült meg, ezért annak idején mindössze rongálás miatt indult eljárás, amely már rég elévült.

Az elmúlt évtizedekben számtalan teória keringett arról, kik és miért követték el ezeket.

Vannak, akik a robbantások mögött a szlovák titkosszolgálatot sejtették, mondván, hogy az akkori szlovák Meciar-kormány így akarta destabilizálni az országot. A most megjelent Nagyfőnök című könyvemből azonban kiderülnek olyan, eddig nem ismert részletek, amelyekből egyértelművé válik:

Portik Tamás (egykori) emberei voltak az akciók végrehajtói.

Az ismeretlen férfi, aki 1998 tavaszán a kisgazdák Belgrád rakparti székházához vitte a bombát, az az Sz. József volt, aki a nyolcvanas évek legeleje óta baráti kapcsolatot ápolt Portikkal. Barátságuk régről ered, ahogyan a könyvből is kiderül, mivel a nyolcvanas években ugyanannak a telefonfülkéket fosztogató csapatnak voltak a tagjai.

libri.hu

Sz. József – akit egyébként társai Fürgének becéztek – évtizedeken át végigkísérte Portik alvilági karrierjét.