Valódi és mondvacsinált kommunista tabukat feszegető, nem egy esetben évtizedekre raktárba zárt könyvek árasztották el negyedszázada, a rendszerváltás előévében a magyar könyvpiacot. (A HVG 2013. március 16-án megjelent cikke)
„A zúzda malmai gyorsabban őröltek, mint az idő kerekei” – e hangzatos szlogennel jelentette be 1988 márciusában a Zrínyi Könyvkiadó, hogy számos, „korábban tiltott csemege” társaságában közreadja a „hányatott sorsú” Sík Endre önéletírását, amelyet a kiadó 18 évvel korábban „egyszer már majdnem megjelentetett”. A szóban forgó Vihar a levelet... című kötet 1970 decemberében ugyan kikerült a nyomdából, ám néhány heti raktárlét után – ahogy a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) politikai bizottsága (pb) határozatilag fogalmazott – „megtették a szükséges intézkedéseket”, így a 10 600 kinyomott példányból mutatóba sem igen maradt. Az akkor 80 esztendős – a bátyjáétól, Sík Sándor piarista tartományfőnökétől és költőétől meglehetősen eltérő életutat befutó – szerző első világháborús hadifogolyként került a bolsevik eszme bűvkörébe, Afrika-specialista néprajzkutatóként lett a moszkvai egyetem professzora, majd 1945 után Rákosi megbízható diplomatája, 1956 után pedig Kádár külügyminisztere, illetve az Országos Béketanács elnöke.
Az élete során végig pártszerűen viselkedő, Lenin-békedíjas Sík azzal követett el jóvátehetetlen hibát, hogy az 1934 és 1941 közötti szovjetunióbeli éveket, a magyar emigrációt is megtizedelő koncepciós pereket „szubjektív élményei felidézésével, személyes ismerősei tragikus sorsának részletező elbeszélésével, de általánosító hangsúlyokkal” ábrázolta. A súlyos ideológiai eltévelyedést a mindent árgus szemmel figyelő szovjet nagykövetség a pb több tagjának is felhánytorgatta baráti beszélgetések során. Ennek hatására aztán a központi bizottsági (kb) tag Síkot nemcsak a memoárjától fosztották meg, de két hónappal későbbi kerek születésnapja alkalmából semmifajta – ilyenkor szokásos – kitüntetésben nem részesült, mindössze egy köszöntőlevelet kapott a kb-tól, amit azonban az első titkár, Kádár János nem volt hajlandó aláírni.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
