Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Kulcsszavak
Akkugyár: Debrecen, Iváncsa, Komárom, Göd, de tágabb értelemben Bátonyterenye, Szigetszentmiklós, Ács és Fót példáján keresztül egy egész ország megtanulta, hogy az akkumulátorok országa leszünk, bármi áron.
Fólia: Nyáron a kormány jó magasra emelte azt a zászlót, amelyre a homofóbiát tűzte, és 2023-ban egy EU-tagállam könyvesboltjaiban kötelezővé tette, hogy csak zárt csomagolásban árulhassanak olyan gyerek/ifjúsági könyveket, amelyekben egyáltalán megjelenik az LMBTQ-közösség.
Egyszámjegyű infláció: A rekord magas inflációt év végére sikerült leszorítani 10 százalék alá, ahogy Orbán Viktor „megjósolta”/elvárta.
Barbenheimer: Július 20-án egyszerre jelent meg Greta Gerwig Barbie- és Christopher Nolan Oppenheimer-filmje, amely évtizedes súlyú pillanat volt a mozizás történetében: a filmek globálisan közel 2,5 milliárd dollár bevételt hajtottak, a kritikusok mindkét alkotást jól fogadták, a mémek pedig összehozták a világ filmrajongóit.
Mesterséges intelligencia: Sokan apokalipszist vizionálnak, egyelőre úgy fest, a világ kellő komolysággal igazgatja az MI fejlődését, és ha más nem, a ChatGPT-vel szórakozást mindenki kipróbálhatta idén.
Pénteken megnézem a Toldi moziban a Napóleont, miután a Barbenheimert kihagytam – nem tudom magamban kinyiffantani a kisördögöt, aki mindig elgáncsol, ha a sodrással akarok tartani. Így nem néztem meg a Csillagok háborúját, a Die Hardot is csak sokára, de ez utóbbit tényleg megbántam. Meg különben sem élvezem már úgy a filmeket, mint régen, minden film elkapkodott sorozatnak tűnik, vázlatos recapnak. A Napóleon végképp ilyen, minden erénye és ambíciója ellenére csak a fájdalmas kihagyások, értelmetlen elhallgatások, megúszós ugrások, toldozott-foldozott hegek mindenütt, egy kapkodó Frankenstein teremtménye.
Szombat délelőtt még egy utolsót napozok a nyitott ablaknál. Felteszem a lábam a vaskorlátra, nézem a Naia völgyében nyújtózkodó ködöt, zenét hallgatok és próbálom lejegyezni a füzetbe, ami eszembe jut. Hegytetőn élni olyan, mintha állandóan felelős lennél a világért, amely alattad terül el. Jól hangzik, de kihúzom.
