Vannak olyan szükségszerűségek, amelyek megkötik a dolgozók kezét. Leginkább ilyen az időprés, akár azért, mert az ebédszünet nem elég hosszú, akár azért, mert a feladatok összevissza szóródnak a napon és a városon, országon belül, amihez közlekedni kell, vagy pont belelógnak a hagyományos ebédidőbe. Talán a Miniszterelnökség karmelita kolostorban lévő menzája kivétel, de sok helyen kihívás, hogy van-e a közelben megfelelő színvonalú étkezőhely, elfogadható áron, vagy van-e kellő kapacitású belső konyha, étkező, ahol kulturált körülmények között lehet elfogyasztani az otthonról hozott ebédet. Sokan pedig az ebédidőt sem akarják „elvesztegetni”, és inkább azt is a gép előtt majszolva töltik el. (A kevésbé pörgős helyeken persze már tíz óra után elkezdik szövögetni terveiket a kollégák, hogy hová mennek aznap ebédelni, és mit fognak enni legkésőbb pontban 12-kor.)
