A kiemelkedő sportteljesítmények titkai – 1. rész: Fejben dől el?
„Fejben dől el” ‒ hallani gyakran sportkörökben. Valóban fontos, hogy a sportoló tudatos kontroll alatt tartsa önmagát és teljesítményét, a siker ugyanakkor nem kizárólag az egyénen múlik. A Sportpszichológia című könyv egyetemi oktató és sportolókkal, élsportolókkal dolgozó szakember szerzői szerint a sportteljesítményekkel kapcsolatban számos más féligazság, mítosz is él a köztudatban. Átfogó kötetükben bemutatják a kiemelkedő teljesítményhez szükséges tényezőket, köztük azokat, amelyekre maguknak a sportolóknak nincs befolyásuk. Sportolóként és sportszakemberként a sportpszichológia alapvetései és a friss tudományos eredmények mellett szemléletes példákkal, hasznos eszközökkel, gyakorlatokkal, illetve kérdőívekkel fejleszthetjük magunkat. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadvány több részét is bemutatjuk a következőkben.
„A bölcs embert a legjobb pillanataiban is elfoghatja a kétség. A kételkedés szabadsága az ember biztonságának az alapja. Az igazi hitet mindig a kétség kíséri. Ha nem kételkedhetnénk, akkor nem hinnénk.”
Henry David Thoreau
Alapvető, egyszersmind nagyon megosztó fogalom is az önbizalom, nem véletlenül kezdjük ezzel a témával a könyvünket. Egyesek vallják, hogy e nélkül a tulajdonság nélkül egy versenyre sem érdemes kiállni. Ők úgy vélik, hogy ha valaki nem hiszi el magáról, hogy képes végrehajtani egy feladatot, akkor az nem is fog sikerülni. Mások árnyaltabban gondolkodnak az önbizalom jelenségéről. Szerintük a tudás akkor is érvényesülhet, ha nincs mögötte hit. Egy gyakorlat rutinja és az ebből fakadó ösztönösség akkor is meg fog mutatkozni, ha a sportoló tart a versenytől. Sok sportoló viszont a két vélemény között van félúton. Tisztában vannak a képességeikkel, bíznak a tudásukban, mégis egy-egy helyzetben meginog(hat)nak. Ebben a fejezetben bemutatjuk, hogyan hat a tapasztalat és a rutin a magabiztosságra, milyen egyéb tényezők határozzák meg a sportolók önbizalmát, és milyen technikákkal fejleszthetik.
Mi az önbizalom?
Sportpszichológiai értelemben önbizalom alatt valakinek azt a hitét, meggyőződését értjük, hogy képes a sikerre, bízik egy feladat sikeres végrehajtásában.
Ez alapján tehát a képességekbe vetett hitre érdemes összpontosítani, e hit alapját pedig a végrehajtani kívánt mozdulatok, mozdulatsorok és taktikák, valamint az ezekhez szükséges készségek és erőforrások adják. Ha egy sportoló tudatában van annak, hogy fizikai állapota megfelelő, és jó felkészítést kapott, akkor kijelenthető, hogy van önbizalma, ami ugyanakkor nem jelenti, hogy minden helyzetben bízik magában. Ha például egy verseny előtt kétségei merülnek föl, az sok esetben inkább a helyzet bizonytalanságából fakad, semmint önmaga megkérdőjelezéséből. Az önbizalom meghatározhatja, hogyan érez, mit gondol a sportoló (vagy edző) egy adott helyzettel és önmagával kapcsolatban, azaz hasonlóságot mutat az énhatékonyság érzetével.
Ha például egy tornász bízik önmagában, akkor tisztában van azzal, hogy a gyakorlata már rutinszerűen beépült, és képes hibátlan teljesítményt nyújtani az adott szeren. Ha a korlátgyakorlatára gondol, tudja, hogy a pontos kivitelezéshez megvan az ereje és a technikája, ez a tudat pedig megnyugtatja, és a magabiztosság érzetét nyújtja. Mindez a korláthoz kapcsolódik, más szerekhez azonban viszonyulhat másként. Ugyanez igaz például a versenyhelyzetre is. Az, hogy a tornász hisz abban, hogy edzésen már képes magabiztosan bemutatni a gyakorlatát, nem jelenti automatikusan, hogy egy versenyen is hasonlóképp érez, hiszen téthelyzetben még nincs meg feltétlenül az a fajta rutinja, mint az edzőteremben. Az önbizalom hasznos és fontos mentális tulajdonság, amelynek fejlesztésére érdemes időt szánni, hiszen aki jobban bízik önmagában, kevésbé szorong és veszélyeztetett a kiégés szempontjából, vagy ritkábban morzsolódik le a sportágából, és könnyebben tapasztalja meg a flow-élményt.