„Olyan erős volt a fájdalom, hogy a mosdóba is négykézláb jutottam el” – gerincsérvesnek lenni Magyarországon

17 perc

2024.10.22. 04:30

2024.10.22. 08:53

A krónikus stressz miatt is van ma annyi porckorongsérves tünet, amire a mozgás lenne a legjobb ellenszer – mondja Bene Máté gerincspecialista gyógytornász. A több sebből is vérző egészségügy hatékonysági rátáinak nagy szerencséje, hogy az ilyen elváltozások tünetei legtöbbször pár hét alatt elmúlnak. Habár a sérv szerencsés esetben nem vagy alig okoz panaszt, van, hogy pokolian fáj; cikkünkben érintettek mondják el, hogyan épültek fel belőle, Jeszenszky Dezső gerincsebész-professzort, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatóját pedig a betegség hátteréről kérdeztük, és arról, miért kell(ene) körültekintően mérlegelni a műtét lehetőségét.

Sokat voltam otthon, nem edzettem és rosszul ültem

– foglalja össze a 34 éves Csanád, mi vezetett szerinte odáig, hogy a Covid-járvány után közvetlenül, 2021-ben gerincsérvet diagnosztizáltak nála. Ahogy mondja, nála egyértelműen a bezártság okozta életmódváltozás idézte elő azt az állapotot, amire sokszor népbetegségként hivatkoznak, annyian érintettek benne.

Csanádnál az egész úgy kezdődött, hogy a jobb lábában lesugárzó fájdalmat érzett, eleinte csak gyengén. Ekkor még azt hitte, hogy becsípődés lehet, de a fájdalom folyamatosan erősödött, ahogy múltak a napok, hetek. Egy ponton eljutott odáig, hogy már fekve sem tudott úgy helyezkedni, hogy ne fájjon. „Konkrétan a földön kellett feküdnöm, félig ülve, úgy tudtam csak aludni. Ez volt a vége, másnap elmentem orvoshoz.” Eleve magánrendelést keresett, mert a korábbi rossz tapasztalatai alapján SZTK-ba már csak „könnyen kezelhető problémákkal” megy. „Nekem gyors megoldás kellett, és tudtam, hogy azt nem az államtól kapom meg”, mondja. Mindent összevetve több százezres nagyságrendben költött a gerincsérve kikezelésére, mert a gyógytornából álló terápiát is magánellátásban csinálta végig.

„Az orvos látta, hogy a mozgástartományom gyakorlatilag nulla. Addigra már félig sántikálva jártam, mert olyan szinten lesugárzott a lábamba a fájdalom. Felírt egy erős fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, és elküldött MRI-re is, ami megerősítette a diagnózist. Szerencsére nem volt annyira rossz a helyzet, hogy műtét legyen a vége.” Hamar elkezdett gyógytornázni, és közben hetekig szedte a fájdalomcsillapítót. Napi kettő kellett ahhoz, hogy egyáltalán aludni tudjon.

Egészség 2024
A HVG-ben kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódot, a betegségek megelőzését. Ezért tenni is akarunk, így a szerkesztőségünk a korábbinál részletesebben foglalkozik a témával, legyen szó életmódról, munkahelyi egészségprogramokról, az innováció szerepéről a gyógyításban, illetve kiemelten az egészségügyi szolgáltatói szektorról.
Keresse cikkeinket a hvg.hu és a hvg360 kínálatában. November közepén print melléklettel jelentkezünk, készülünk a HVG Health Excellence 2024 rendezvényre és a betegközpontúságot díjazó HVG Betegbarát pályázatra.
Kövesd a #egészség 2024 címkét!

Viszonylag hasonló élményekről számol be a 39 éves, aktívan sportoló Iván is, súlyosbítva azzal, hogy ő az állami egészségügy útvesztőiben kereste a gyógyulást. Tavaly júliusban érezte először, hogy valami nincs rendben a derekával. „Akkor még annyira ritkán és nem is túl élesen jött elő, hogy azt gondoltam, biztos túl sokat edzettem vagy rosszul mozdultam. Augusztus közepén viszont már csak fájdalomcsillapítóval tudtam ülni néha.” Ezután elment a háziorvosához, aki beutalta a reumatológiára. Decemberre adtak neki időpontot, a helyzet azonban jóval hamarabb eszkalálódott.

Inkább kisebb, mint nagyobb fájdalmakkal elvoltam pár hetet, majd eljött szeptember egyik első napja, amikor reggel a fürdőszobában bedurrant a derekam. Belém hasított egy egészen éles fájdalom, és ahhoz volt csak erőm, hogy lendületből valahogy kimenjek a nappaliba, ott lezuhanjak a kanapéra. A következő egy-két órát azzal töltöttem, hogy szinte teljesen sikertelenül próbáltam megmozdulni.

Miután egy kicsit összeszedte az erejét, nagy nehezen eljutott az ügyeletre – mivel éppen vasárnap volt –, ahol fájdalomcsillapító injekciót adtak neki, és elküldték a Jahn Ferenc Kórházba. Itt azonban nem kapott érdemi segítséget, mivel az aznapi ügyeletes műszak csupa sebészből és neurológusból állt.