Tóth Szilárd János politológus: A határon túli magyar pártoknak készülniük kell a Fidesz utáni korszakra

Paradoxon, de a kettős állampolgárságról szóló, húsz éve megrendezett népszavazás legalább annyira szólt a határon túliak politikailag visszás kimenetelű befogadásáról, mint a kizárásukról. A magyarországi politikát figyelemmel kísérő határon túli magyarok szemében a régi baloldal „ősbűne”, hogy 2004-ben ellenezte a kettős állampolgárságot. Ezt a határon túliak úgy élhették meg, hogy igényeik képviseletét a baloldalon nem tekintik prioritásnak, és nemcsak az állampolgársággal járó politikai és szociális jogokból akarják őket kizárni, hanem egyenesen a nemzetből. Akár megalapozott, akár nem, ez a narratíva az utóbbi húsz évben mítosszá szilárdult.

Ugyanakkor a népszavazás volt az első politikai esemény 1989 után, ami határon túliak tömegét vonta be a magyarországi belpolitikába – a Fidesz támogatóivá tette őket. Azóta nőtt meg a határon túli magyaroknak az a részhalmaza, amely egyáltalán érdeklődik a magyarországi politika iránt. A részhalmazhoz tartozóknak közismerten homogén politikai attitűdjei vannak és 2014 óta ugyanúgy szavaznak. Minimális hatásuk van az Országgyűlés összetételére – hol egy, hol két mandátum hovatartozását döntik el.

A 2004-es népszavazás hasonlóan mély benyomást gyakorolt a határon túli magyar pártokra, mint a későbbi választópolgárokra. Például 1989 után sokáig mindkét nagyobb vajdasági magyar párt – előbb a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, majd annak felbomlása után a Vajdasági Magyar Szövetség – az „egyenlő távolság elvét” követte az anyaországi belpolitikát illetően. Konszenzus volt arról, hogy minden magyarországi párttal célszerű korrekt viszonyt ápolni – elvégre a „pesti” kormányok jönnek-mennek, a kisebbség viszont mindig rá fog szorulni az anyaország támogatására.

2004 után az MSZP-SZDSZ határon túliakkal szemben kirekesztőnek vélt álláspontja miatt ez a konszenzus megbomlott, és felgyorsult a VMSZ, a VMDK és a többi vajdasági magyar törpepárt közeledése a Fideszhez. A közeledésből aztán 2010-ben lett nyílt szövetség. Pásztor István, a VMSZ akkori elnöke jó érzékkel megsejtette, hogy Magyarországon egyhamar nem lesz kormányváltás, ezért a kisebbségi érdekérvényesítés hatékonysága többé amúgy sem az „egyenlő távolság elvét” teszi szükségessé, hanem azt, hogy személyesen Orbán Viktorral alakítson ki minél szorosabb viszonyt. Pásztor látványosan felégette a magyar baloldal felé vezető hidakat és „házasságra” léptette pártját a Fidesszel. Ilyet előtte kisebbségi magyar vezető nem csinált.

Mostanáig úgy tűnt, a magyarországi politika iránt érdeklődő határon túliak attitűdjei és szavazási szokásai rövid távon nem fognak változni. Szerepe volt ebben 2004 mítoszának, és szerepe volt annak is, hogy a magyarországi baloldalt semmi sem ösztönzi elég erőteljesen a fennáló viszonyok átrendezésére. Hiába a régi baloldal – MSZP, DK, SZDSZ – „ősbűne” a 2004-es „nem”, a magyarországi politika iránt érdeklődő határon túliak (elsöprő többsége) szemében a később alakuló baloldali, liberális és zöld pártok semmivel sem váltak elfogadhatóbbá, mint a korábbiak.

A 2010-es állampolgársági és az azt követő választójogi reform beemelte a határon túliakat a politikai közösségbe, és ez elvileg minden pártot arra ösztönöz, hogy nyisson az új választói csoport felé, és próbáljon a körükben mobilizálni. Ám nem biztos, hogy a baloldali pártoknak érdemes a határon túl kampányolniuk. A baloldal szavazóbázisának egy része elutasítja a határon túli ügyek tematizálását – így a határon túli politizálás akár szavazatvesztéssel is járhat Magyarországon.

Ráadásul a magyar baloldal szemszögéből nézve a határon túli közeg nemcsak „ellenséges”, de szűk is. Az ellenzéki pártok nagyon sok befektetett erőforrás árán is csak alacsony számú szavazót tudnának szerezi a határon túli kampánnyal, és valószínűleg nem nyernének vele mandátumot. Észszerűtlen lenne így gazdálkodni az amúgy is szűkösen rendelkezésre álló pénzükkel és aktivistahálózatukkal.

Meglátjuk, mi várható hosszú távon, pláne ha tovább gyengül a Fidesz. Úgy tűnik, a demográfia kivételesen a DK-nak dolgozik: a magyar közösségek fogyása tovább csökkenti a határon túli szavazatok értékét, ergo az ottani kampány lemondásával járó potenciális veszteségeket is. Ezen legfeljebb az változtatna, ha Romániában és Szlovákiában, a legnépesebb magyar közösségek körében ugrásszerűen megnőne a magyarországi politika iránt érdeklődők száma.

A nagy kérdés persze az, hogy a régi ellenzék „ősbűnét” nem hordozó Magyar Péter pártja képes-e átrendezni – ha egyáltalán akarja – a határon túl fennáló politikai viszonyokat. Elválik, meg tud-e nyerni határon túli szavazókat, és könnyű vagy nehéz dolga lesz-e pártokkal. A határon túli magyar pártok manapság a fideszes klientúrához tartoznak, és egyelőre nem mutatják jelét, hogy kifelé kacsintgatnának.

Perverz befogadás Magyarországon, kirekesztettség otthon

A 2004-es népszavazás és a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után hozott törvények perverz módon vonták be a határon túliakat, pontosabban egy részüket a magyar belpolitikába, mert nem valódi állampolgárokat, hanem klienseket kreált belőlük. Mégiscsak van abban valami szokatlan, hogy egy széles választói csoportban egyáltalán nincsenek politikai törésvonalak, és mindenki ugyanoda szavaz. A látszat persze csalóka: csakis azok a határon túliak szavaznak levélben az országgyűlési választásokon, akik úgy gondolják, hogy az anyaország feladata támogatni őket, akiket érdekel a magyarországi politika, és akik fideszesek.

Valószínű, hogy közülük sokan azért szavaznak a Fideszre, mert úgy gondolják, a baloldal nem tekinti őket a nemzet részének. Az is valószínű, hogy sokan tipikus kliensi viszonyban vannak a Fidesszel: ezek a határon túliak önérdekből és hálából szavaznak a kormánypártra, és legfőképpen azért ellenségesek a baloldallal szemben, mert tartanak attól, hogy kormányváltás esetén visszavágják a külhonra szánt támogatásokat. Márpedig az erényes állampolgár nem így viselkedik. Szerencsés esetben van valami elképzelése a közjóról, és nem lehet megvásárolni a szavazatát. Ennek a mércének a Magyarországon szavazó határon túliak nemigen felelnek meg: jogilag talán állampolgárok, de szokásaik, „politikai kultúrájuk” tekintetében nem azok.

Az országgyűlési választáson leadott levélszavazatok nem adnak reális képet a határon túli közösségekről.