„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Mindig is alacsony volt az önbecsülésem, enyhe depresszióval és szorongással küzdöttem, úgy éreztem, valami nem stimmel, hogy más emberek képesek megbirkózni olyan dolgokkal, amelyek számomra megoldhatatlannak tűntek… Nem tudtam, mi a baj velem.

Szenvedtem attól, hogy hülyének éreztem magam, és ahogy idősebb lettem, és egyszerre kellett zsonglőrködni a gyerekekkel, a munkával és a további kreatív projektekkel, ahogyan megpróbáltam mindezt kézben tartani, ez csak rosszabb lett” – így írta le nemrég Busy Phillips amerikai színésznő az ADHD-diagnózis előtti életét.

Phillips ekkor már többgyerekes anya volt, és lehet, hogy sosem derült volna fény arra, hogy mi áll a tapasztalatai hátterében, ha idősebb lányát nem viszi el szakemberhez, és megismerve az ADHD tüneteit, nem merül fel benne, hogy neki is figyelemhiányos hiperaktivitás zavara van. Elmondása szerint a diagnózisnak köszönhetően olyan érzése volt, mintha felszállt volna a köd, és ez sokat segített például a karrierjében. Annak, hogy ennyi ideig kellett várnia, hogy eljusson eddig, valószínűleg az az oka, hogy gyerekként ő sem azokat a tüneteket mutatta, amelyeket egykor ehhez a zavarhoz kapcsoltak, osztozva ezzel megannyi lány és nő sorsában.

AFP

Rejtőzködő női ADHD

Erről a sorsról így ír az Útmutató az ADHD-val élő nőknek című könyv előszavában Ellen B. Littman klinikai szakpszichológus, aki 1999-ben társszerzője volt egy olyan kötetnek, amely igazi mérföldkőnek számít ebben a témakörben.

„(Ezek a nők) egyrészt azért marginalizálódtak, mert nem feleltek meg a társadalmi nemi szerepük által diktált elvárásoknak, úgy mint az empátia, a szervezettség és az alkalmazkodás. Másodszor pedig azért marginalizálódtak, mert nem feleltek meg a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders – DSM) szereplő kritériumoknak… Meg nem értve és félreértve éltek, és sokan közülük a legdurvább kritikákat is magukévá tették.”

Az ADHD előfordulását gyerekkorban 5-7 százalék körülire becsülik, felnőttkori gyakorisága az eddigi kutatások alapján 2-4 százalék körüli. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek az adatok a diagnosztizált páciensek adatain alapulnak, és bár úgy tűnhet, hogy megugrott azok száma, akiknél ez a zavar előfordul, még mindig sok a fel nem ismert eset.

Ami a nemek arányát illeti, gyerekkorban az ADHD-diagnózis lényegesen gyakoribb fiúk körében. Ahogyan korábban is írtuk, ennek az egyik oka az, hogy a náluk jellemzőbb hiperaktivitási és impulzivitási tünetek egyszerűen feltűnőbbek, zavaróbbak az iskolai környezetben. A lányoknál viszont az ADHD figyelemzavarral járó formája a gyakoribb, és mivel az ábrándozás összességében kevésbé zavarja az iskolai munkát, az esetek többségében sokszor rejtve marad. Serdülőkorban a nemi arány kezd kiegyenlítődni, felnőttkorban pedig már kiegyensúlyozott nemi megoszlás látható a diagnosztizált eseteket tekintve.

„A kivizsgálásra jelentkező páciensek túlnyomó többsége a figyelemzavar panaszával érkezik, hiszen felnőttkorban a hiperaktivitás által okozott nehézségek már sokkal jobban kezelhetők, és az életkor előrehaladásával általában jelentősen csökkennek. A tünet gyakran már csak belső nyugtalanságérzésként azonosítható” – magyarázta dr. Balogh Lívia, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Felnőtt ADHD Szakambulanciájának orvosa.

Hozzátette, az eddigi vizsgálatok arra utalnak ugyan, hogy a férfiak és nők ADHD-val való érintettsége azonos, és a tünetsúlyosságban, valamint a tünetekhez kapcsolódó funkciókárosodást illetően sem valószínű jelentős eltérés, de bizonyos életszakaszokban más-más területeken mutatkoznak nehézségek, és a nemi szerepelvárások elsősorban ezt tudják árnyalni mind a környezet részéről, mind a tünetek megélése szempontjából.

A nőknél a gyerekek születése után sokkal inkább a mindennapi szervezéssel, tervezéssel, priorizálással kapcsolatos nehézségek és az ehhez fűződő aggodalmak kerülnek előtérbe akár súlyos önértékelési problémákat okozva.