„Ez egy megbuktatási akció” – nem kell, hogy igaz legyen, a gyanú is elég, hogy törvényesen elmozdíthassák az Integritás Hatóság elnökét
A felesége által használt hivatali autó miatt lett gyanúsított Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke, vagyis korrupciós bűncselekménybe keveredett az állami korrupciót leleplezni hivatott szervezet vezetője – ezt állítja az ügyészség. Biró Ferenc pedig azt, hogy az egészből egy szó sem igaz, és az ő személyét támadva akarják ellehetetleníteni a hatóságot. Akárkinek is van igaza, a kabátlopási ügy arra alkalmas, hogy elmozdítsák az elnököt hivatalából.
Áll a bál az Integritás Hatóság (IH) körül: a szervezet Széchenyi téri irodaházához és Biró Ferenc elnök otthonához is kiszálltak a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) nyomozói, akik az IH közleménye szerint rengeteg dokumentumot vittek el. Sőt, az ügyészség két embert meg is gyanúsított, egyikük maga Biró, a másik pedig a felesége – egyikük sem tett vallomást és mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Az elnök péntek reggeli rövid sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szerinte nem történt bűncselekmény, a gyanúsítások alaptalanok.
Tízmilliós hűtlen kezelés a gyanú Biró ellen
Az ügyészség egyébként két, állításuk szerint megalapozott gyanú miatt rendezett ekkora felhajtást, az egyik ráadásul szinte piszlicsáré apróságnak tűnik. Ahogy arról a HVG már írt, Birót mint a hatóság elnökét egy miniszterrel azonos juttatások illetnek meg, ezek közé tartozik egy hivatali autó, amit magáncélra is használhat. Ez bevett szokás úgy a magán-, mint az állami szektor felsővezetőinél. Bérelt autóról van szó, ráadásul felső kategóriás gépjárműről, de ebben a pozícióban ez is normális.
Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke
MTI / Lakatos Péter
A nyomozó ügyészek viszont azt gyanítják, hogy nem csak neki volt a családban hivatali járgánya, hanem a feleségének is béreltetett havi félmillió forintért egyet – közpénzből, az általa vezetett hatósággal. A nyomozók szerint ezzel Biró megszegte a vagyonkezelési szabályt, és 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A sztorihoz hozzátartozik egy olyan apróság is, amelyet maga Biró is elismert: felesége koccant egyet az autóval. Viszont szerinte nem azzal, amit az ügyészség neki tulajdonít. Biró Ferenc ugyanis állítja:
sem felső, sem semmilyen kategóriájú autót nem bérelt feleségének az IH számlájára, mert a felesége az ő hivatali autóját vezette néha – a magán- és az állami szektorban sem példa nélküli módon családtagként, a jogszabályoknak megfelelő belső szabályzatuk szerint –, és azzal koccant.
Volt azonban egy másik gyanúsítás is: a vádhatóság szerint Biró „hivatali helyzetével visszaélve – annak érdekében, hogy az igazgatóság másik két tagját (akik szintén pályázat útján választott és a köztársasági elnök által kinevezett elnökhelyettesek) törvényes jogaik gyakorlásából kizárja, bizonyos jogkörüket a jogszabályokkal ellentétesen korlátozta, egyidejűleg közhatalmi jogosítványait önhatalmúlag gyakorolta”. Biró ezt szintén tagadja. Viszont az elnök elkezdett felépíteni egy olyan narratívát, amelyből ha egy szó is igaz, az súlyos látleletet ad a magyar jogállamiság jelenlegi állapotáról. Az elnök ugyanis azt állítja:
kifejezetten őt támadták azért, hogy rajta keresztül lehetetlenítsék el az Integritás Hatóság munkáját”.
Biró Ferenc azt mondta, szerinte nem történt bűncselekmény, ezt az ügyészség is el fogja ismerni. Az elnök péntek reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt: a múlt héten indítottak vizsgálatot a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen – ez szerinte könnyen összeköthető az ügyészség csütörtöki akciójával. Az Integritás Hatóság vizsgálatának részleteit viszont hiába kérdeztük, nem volt hajlandó elárulni.
Amúgy a jelek szerint a hatóság elnöke egyáltalán nincs rászorulva arra, hogy havi félmilliós összeg érdekében bűncselekményt kövessen el. Jövedelem- és vagyonnyilatkozata szerint ugyanis kifejezetten tehetős ember. Már a kinevezésekor is jómódúnak számított: mintegy százmillió forint mozdítható vagyona volt devizában, euróban és dollárban. A hatóság honlapján is elérhető,
legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint Birónak még mindig van devizában 62 millió forintnyi vagyona, miközben az Integritás Hatóság elnökeként havi bruttó közel 5 milliós fizetése is van.
Ligeti Miklós szerint ez “egy elmozdítási akció”
“Ami az Integritás Hatóságnál történik, és amit nyilvánosan lehet tudni a Biró Ferenc elnökkel szembeni bűncselekmény-gyanúról, az alapján ez egy kabátlopási ügynek tűnik egyelőre” – mondta a HVG-nek Ligeti Miklós, az egyik legjelentősebb hazai korrupcióellenes szervezet, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.