Na, már tábornoka is van az ellenzéknek. Kicsit savanyú, de az övék.
Ruszin-Szendi Romulusz leigazolása nem volt kockázatmentes lépés a Tisza Párttól. Az egyik rizikófaktor az altábornagy előélete. Megjárta a Fidesz-kormányt, sőt a honvédségi különgépet, hűségesen elismételte a hülyeségeiket Ukrajnáról különféle obskúrus csatornákon. Ez sem szerencsés, de az effajta egyedfejlődést a pártelnöknek is elfogadja a tábora. A másik szokatlan jelenség eleve az, hogy egy katonatiszt szónokol az ellenzéki szavazóknak, diszkrét gyakorlóban.
A Tisza támogatóinak ma is jelentős része a mostanra megsemmisült balliberális pártokból jön, és ott harmincöt éve nem divat a vállbojt, hadseregről beszélni pedig illetlenség.
Ennek a történelmi gyökerei ismertek és érthetők. A kommunista néphadsereg nem tette népszerűvé a honvédelem ügyét; a rendszerváltás liberális erői humán műveltségű pacifisták voltak, a szocik meg Kádár óta örültek, ha nem kell erre költeni. A Fidesz ellenzéke olyan közeg volt még két éve is, amiben egy katona nem könnyen találta a helyét.
A tüllszoknya valamivel elfogadottabb outfit volt, mint az egyenruha.
Cunamiként zúdítja a kormány a támogatásokról szóló bejelentéseket az emberekre a Pride miatti blamázs óta, hátha ezzel szavazókat nyer vissza. Pedig ezek a támogatások valójában azt mutatják, hogy az állam továbbra is igyekszik kivonulni a szociálpolitikából, és az egyénre próbál hárítani minden felelősséget – mondja Kramarics Szandra, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója.
A magyar miniszterelnök hatalma veszélyben van, de nem úgy, ahogyan azt várnánk. Orbán Viktor forgatókönyvét külföldön csodálják, de otthon gyengül a pozíciója.
