A Pride és a békemenet résztvevői ugyanazt az érzést tapasztalták meg: mi vagyunk a többség. Ám ami az egyik tábort összetartja, az a másikat fenyegeti. A nemzeti konszenzushoz több kell, mint amit a politika jelenlegi szereplői kínálnak, beleértve Magyar Pétert is. Vélemény.
Hosszú ideje először volt ilyen léptékű kifejezése a kormánnyal szembeni elégedetlenségnek, mint amilyet a budapesti Pride-on láttunk. A tömegben vonulók azt tapasztalhatták meg, amit korábban legfeljebb a Békemenet tudott demonstrálni, a közös kiállás erejét. A kollektív katarzisélmény hatására a szimpatizánsok joggal érezhették, hogy „mi vagyunk a többség, mi vagyunk a normalitás”.
Csakhogy a Békemenet résztvevői ugyanezzel az érzéssel mennek haza egy-egy felvonulás után. Nem is kellett sokáig várni Orbán Viktor elítélő nyilatkozatára, amelyben felfestette, milyen világ várna Magyarországra, ha az ellenzék győzne. Egy olyan országban, amely ennyire a tábormentalitás alapján szerveződik, ami az egyik közösség kohézióját, összetartását erősíti, az a másikét fenyegeti. Éppen ezért
társadalmi konszenzust nem lehet többségi alapon kivívni.
Márpedig a jelenlegi politikai elit egyformán ebbe a hibába esik, szavazóik pedig lelkesen támogatják őket ebben.
Hadd hozzak erre két példát.
Veszélyt jelent a német demokráciára az alkotmányvédelmi hivatal hároméves vizsgálódásai alapján a szélsőjobboldali AfD, a betiltása azonban közel sem biztos, és visszafelé is elsülhet. Kik az igazi és kik a papírnémetek a párt szerint?
Sok emberéletbe fog kerülni, de a pacifizmus nem vezet békéhez Putyinnal szemben – figyelmeztet az egyik legbefolyásosabb német politikatudós.
