Íme a legfontosabbak, amiket tudnia kell a távmunkáról

A távmunka – bár kisebb mértékben, mint nyugaton, de mára már – hazánkban egyre elterjedtebb, a munka törvénykönyve által “atipikusként” (vagyis a szokásostól eltérőként) kategorizált foglalkoztatási forma. A távmunkát a gyakorlatban általában olyan munkakörök esetén alkalmazzák előszeretettel, amelyek nem igénylik a munkáltató székhelyén vagy telephelyein való tartózkodást.




Ezt a hét tuladjonságot keresik a főnökök a dolgozóikban

A toborzás, az interjúztatás, az új alkalmazott szerződtetése, betanítása, tréningezése mind idővel, költséggel jár. És akkor még nem is beszéltünk a fizetésről, adóterhekről. A Grow America nevű tanácsadó szervezet alapítója, Alan Hall szerint hét alapvető kérdést mindenképpen meg kell vizsgálni egy új alkalmazottnál.


Ezért jó informatikusként multinál dolgozni

A Morgan Stanley magyarországi IT szakemberek körében végzett kutatása, Morgan Stanley IT Expert Survey többek között arra kereste a választ, hogy milyen munkahelyi környezetben érzik jól magukat az informatikusok, mennyire fontos nekik a munkatársaikkal való jó viszony, illetve munkatársuk szakmai rátermettsége. A kutatás arra is rákérdezett, hogy az informatikusok mit gondolnak a multinacionális cégekről. Milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy IT szakember számára egy világcég alkalmazásában állni?


Ez ma a 10 hiányszakma Magyarországon

A magyar cégek 35 százaléka nehezen talál megfelelő munkaerőt, a legnehezebben betölthető állások listáját a szakmunkások vezetik, majd a mérnökök és értékesítők következnek – derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató idei tehetség felméréséből, amely 42 ország adatait összegzi.


Órákat is utazhat a munkahelyére a pihenőidő rovására

„Megyek dolgozni” – mondjuk legtöbben hétköznap reggelenként. Naponta akár órákat is eltölthetünk azzal, hogy otthonról eljussunk a munkahelyünkre, majd onnan hazaérjünk. A munkába járás ideje nem minősül munkaidőnek, ez tehát a pihenőidőnk terhére történik. De mi a helyzet akkor, ha kiküldetést teljesítünk, vagy külföldre kell utaznunk a munkánk miatt? Ekkor sem minősül munkaidőnek az utazás ideje?






Ebben a szektorban súlyos a szakemberhiány

A BorsodChem szakemberhiánnyal küzd, mert évekkel ezelőtt kikerült az iskolai képzések közül a vegyianyaggyártó-képzés, amely a vállalatok szakember-utánpótlásának bázisát jelentené.


Kirúgással fenyegeti pilótáit a Ryanair?

A Ryanair menedzsmentje és a Ryanair Pilot Group (RPG) között egyre nő a feszültség. Utóbbi szerint a légitársaság alkalmazási modellje "biztonsági aggályokat vet fel".


Számlafizetés mobillal

A vállalkozások úgynevezett QR-kódos számlát bocsáthatnak ki, amelyet a bankkártyás vevők gyorsan, biztonságosan, okostelefonnal fizethetnek ki. Giret Gergelyt, az FHB szakértőjét kérdeztük.







Rejtélyes féknyomok

Hiba csúszott az Excel-táblázatba – ezzel igyekeztek cáfolni pályatársai a tekintélyes Rogoff–Reinhart-szerzőpáros állítását, mely szerint a GDP 90 százalékát meghaladó államadósság erőteljesen fékezi a gazdasági növekedést. Magyarországi nézőpontból is perdöntő vitájukat a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője elemzi.