Admiral Markets UK Ltd
Admiral Markets UK Ltd
Tetszett a cikk?

„Ha eladom, meglódul a papír árfolyama, amikor beszállok, elkezd lefelé menni…” Egy kisbefektetőnek sokszor ez az általános érzése a tőzsdézéssel kapcsolatban. Tuti válaszok természetesen nincsenek, de egy kis időt rászánva jobban felvértezhetjük magunkat az ingadozások ellen.

Mélyponton venni, csúcson eladni. Minden részvénybefektetőnek ez az álma. Ami most éppen Tamás számára valósult meg, miután tavaly szeptember végén úgy döntött, túlad a hosszú ideje tartott Apple-részvényein. Annak hatására tett így, hogy az amerikai technológiai cég az elmúlt tíz évben sorra megdöntötte az eladási rekordokat, elsősorban iPhone-jaival, illetve egyéb okoseszközeivel. Azáltal, hogy mindig képes volt újabb és újabb, addig nem látott tulajdonságokat beletenni a készülékeibe. Az eladási rekordokat szépen lekövette a részvényárfolyam, a 2009 februárjában még 12 dollárt ért Apple papír 2018 szeptemberében csaknem a húszszorosát érte.

2019 hatalmas fordulatokkal indult a részvények és az indexek szempontjából. Nagy cégek zuhantak rég nem látott mélységekbe, majd szökött fel az értékük újra az egekbe. Melyek azok az új lehetőségek, amelyek év végén nagyot estek majd azóta is folyamatosan új magasságokat érnek el? Hogyan vághatunk bele a részvények és indexek online kereskedésébe? Foglalja le a helyét az Admiral Markets UK Ltd. 2019. augusztus 13-ai ingyenes webináriumára, ahol a fenti kérdések mellett még számos fontos, a részvényekkel és indexekkel kapcsolatos érdekességben merülhetnek el a résztvevők.

Az árfolyamgrafikonokban (vagy angolul: chart) a cég főbb mutatói (fundamentumai), a társaság közzétételei, az iparág piaccal kapcsolatos hírei, időnként az egész szektor mozgása (leginkább az adott piac indexei – részvénypakettjei) tükröződnek vissza.

Ezek azok a dolgok, amelyeket érdemes alaposan áttanulmányozni, amikor valaki egy részvény vásárlásán töri a fejét, vagy azon morfondírozik, mikor érdemes eladnia azt, esetleg bezsebelve az addig felgyűlt árfolyamnyereséget.

Vegyük sorra e tényezőket. Kétségtelenül érdemes megnézni, hogyan alakult egy részvényárfolyam hosszabb távra visszamenőleg. Egy havi, heti vagy éppen napi chart is kiválóan alkalmas lehet arra, hogy az ember azonosítsa a trendeket és a drágulással kecsegtető belépési szinteket.

Fej-váll alakzatok, gyertyák, füles csészék. Ezek az első ránézésre abszurdnak tűnő kifejezések a technikai elemzések fajtáit jelölik, és ha megtanuljuk értelmezni őket, könnyebben következtethetünk arra, merre indulhat el az árfolyam. Például a Deutsche Bank részvények több mint egy év alatt bekövetkezett nagyarányú esését egy fej-váll alakzat előre jelezte. Ahogy a már említett Apple tavalyi jókora lejtmenetét is, az árfolyam azonban ezt követően felfelé indult el, így 2018 végétől akár jelentős hozamra is szert tehettek azok a befektetők, akik az eső trendvonal törését követően 150 dollár körüli szinteken vásároltak. De a fej-váll alakzat alapján az ügyesebbek a Snapchat részvényeken is igen rövid idő alatt megduplázhatták a pénzüket.

Ám a chartok kivesézése még nem garancia a sikerre, igaz, a tőzsdén semmi nem az. Ezért is figyelmeztetnek a szakértők folyamatosan, hogy a múltbeli teljesítmények nem megbízható előrejelzői a jövőbeni eredményeknek, mozgásoknak. Ennek megfelelően ezt az információt a világért sem kizárólagosan, csak a többi tényezővel együtt szabad kezelni. Jelesül a legújabb eseményekkel, a céget érintő vállalati hírekkel, valamint annak a szektornak – az Apple esetében a technológiai – helyzetével együtt, amelyben a részvény kibocsátója tevékenykedik, versenyez a hasonló termékeket és szolgáltatásokat kínálókkal, miközben a világgazdaság változását is ugyanúgy figyelembe kell vennünk. Emellett érdemes alaposan átböngésznünk a cég terveit, valamint az utóbbi egy évben publikált gyorsjelentéseiket. Ezek mind-mind befolyásolják egy részvény mozgását.

Az Apple-höz hasonlóan az elmúlt tíz évben ugyancsak jelentősen megdrágult Google részvénnyel kapcsolatban pedig azt érdemes mérlegelni, hogy a papír sok befektető kedvencévé vált, számos fiatal szeretne a cég irodaházában, a Googleplexben dolgozni. Az internetes keresőjéről elhíresült vállalat rengeteg területen tevékenykedik, s az önvezető autók, továbbá a mesterséges intelligencia is hatalmas növekedési potenciált hordoz a számára.

A dicső múlt után, a szintén nehéz időszakát élő Snapchat részvények mellett az szólhat, hogy a fiatalok nagy kedvence, ami azt jelenti, hogy a jövő generációja használni fogja az alkalmazást. Márpedig szakértők szerint, befektetői szempontból érdemes lehet olyan vállalatok részvényeivel színesíteni a portfoliónkat, amelyek olyan applikációkat fejlesztenek, amelyek hasznosak, népszerűek, trendik vagy ígéretes jövő előtt állhatnak.

Kétségtelenül nehéz eligazodni a hírek, események tengerében. Ezért érdemes azokat az úgynevezett fundamentális elemzéseket is átfutni, amelyeket az adott részvényt kibocsátó vállalatról elérhető összes adatból állítanak össze a bankok és befektetési szolgáltatók szakértői. Azzal a megkötéssel, hogy persze ezeket sem szabad szentírásnak venni. Hiszen azt például még a legkomolyabb elemzők sem tudják megmondani, hogy a most még felfelé tartó S&P 500-as index (ami a félezer vezető amerikai vállalat tőzsdei részvényeinek az árfolyammozgását mutatja) valóban negatív korrekciót hajt-e végre – ahogy az a technikai elemzéséből is kikövetkeztethető –, és ha igen, erre mikor kerülhet sor.

Egy sor példa igazolja, hogy voltak, akik a chartok, fundamentumok és hírek alapján jól választották meg azt a részvényt, amellyel valóban nyereségre tettek szert. Ám kétségtelenül ez a legnehezebb feladat, s ennek kockázatával érdemes tisztában lennie mindenkinek, aki a tőzsde parkettjére merészkedik.

2019 hatalmas fordulatokkal indult a részvények és az indexek szempontjából. Nagy cégek zuhantak rég nem látott mélységekbe, majd szökött fel az értékük újra az egekbe. Melyek azok az új lehetőségek, amelyek év végén nagyot estek majd azóta is folyamatosan új magasságokat érnek el? Hogyan vághatunk bele a részvények és indexek online kereskedésébe? Foglalja le a helyét az Admiral Markets UK Ltd. 2019. augusztus 13-ai ingyenes webináriumára, ahol a fenti kérdések mellett még számos fontos, a részvényekkel és indexekkel kapcsolatos érdekességben merülhetnek el a résztvevők.

2019 hatalmas fordulatokkal indult a részvények és az indexek szempontjából. Nagy cégek zuhantak rég nem látott mélységekbe, majd szökött fel az értékük újra az egekbe. Melyek azok az új lehetőségek, amelyek év végén nagyot estek majd azóta is folyamatosan új magasságokat érnek el? Hogyan vághatunk bele a részvények és indexek online kereskedésébe? Foglalja le a helyét az Admiral Markets UK Ltd. 2019. augusztus 13-ai ingyenes webináriumára, ahol a fenti kérdések mellett még számos fontos, a részvényekkel és indexekkel kapcsolatos érdekességben merülhetnek el a résztvevők.

Az oldalon elhelyezett tartalom az Admiral Markets UK Ltd. megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

Admiral Markets UK Ltd BrandChannel

Mi adja a Bitcoin igazi értékét?

A legtöbben 2017 második felében kezdtek bitcoinba vagy más kriptovalutába fektetni, amikor az árfolyam már több mint egy éve felfelé ívelő trendben volt. Aztán jött 2018, és hatalmasat esett a teljes piac értéke. A bitcoin árfolyama 20 ezer dollárról majdnem 3 ezer dollárig zuhant. Akik lufit kiáltottak, büszkén verhették a mellüket, hogy igazuk volt. A sajtó a szkeptikusoktól lett hangos és legtöbbjük az iparág végét, a bitcoin teljes elértéktelenedését vizionálta. Nem így lett…