Az adathasználat aranykora már itt van, de mit kezdünk vele?

Mesterséges intelligencia, robotizáció, társadalmi és gazdasági változások, bizonytalan jövőképek és a kockázatvállalás elkerülhetetlensége: békeidőben ilyen mennyiségű és ennyire leírható globális kihívást még nem láttunk magunk előtt, mint jelenleg. Sem a jelent nem tudtuk részletesen definiálni, sem a jövőre vonatkozóan nem volt annyi elképzelésünk – és bizonytalanságunk –, mint napjainkban. Amióta létezik a nyugati civilizáció, soha nem állt rendelkezésünkre ennyi információ, és ennyi jövőre vonatkozó (lehetséges) forgatókönyv sem. Minden bizonyosságunk és bizonytalanságunk alapja pedig az adat, ami a közhelyes megfogalmazással ellentétben nem az új olaj. Hogy csak pár példát említsünk: a fekete arannyal szemben ugyanis az információ bárhol rendelkezésre áll és bárhol felhasználható, nem fogy el, hanem egyre több van belőle, és nem lesz olyan új technológia, megközelítésmód, amely kiválthatná. A Bisnode tizedik, jubileumi konferenciáján nem csak arról volt szó, hogy a gazdasági mechanizmusokra milyen hatással lesznek az újfajta adathasználati módszerek, hanem mindezek társadalmi hatása is szóba került.

Ahol maga a kockázat az első lépés

A gazdasági elemző modellek szikár olvasmányok, de mögöttük mindig egy társadalmi mechanizmus, egy meglévő vagy egy prognosztizált valóság áll. Balogh Péter 2015-ben szállt ki az iGO navigációs rendszert kifejlesztő, addigra már jelentős piaci szereplővé vált startup, az NNG vezetéséből. Azóta úgynevezett angyalbefektetőként keresi a megvalósításra és továbbgondolásra érdemes ötleteket. Bár ha valaki, ő hozzászokhatott az adatok mindenhatóságához, a startup-finanszírozásra azt mondja, hogy aki ilyesmibe fektet, az nem hisz a statisztikában. Szerinte a képlet viszonylag egyszerű: a startupper az őrült, az angyalbefektető a balek. Viszont mindkettő egy pozitív jövőkép miatt kockáztat, ami nélkül pedig nincs siker. A kockázatkerülő, vagyis „normális” befektető pedig könnyen a vesztes oldalon találhatja magát. Így járt a Nokia is, amely az infokommunikációs szektor vezető szereplőjéből három év „elbambulás” során odáig jutott, hogy behozhatatlan hátrányba került a vetélytársaihoz képest. De létezik olyan eset is, amikor egy adott ágazat profilja, illetve az azt életre hívó fogyasztói igény (például személyszállítás, szálláshely kiadás, audiovizuális tartalomszolgáltatás) nem változik, az új technológia viszont évtizedes modelleket tesz történelmi adalékká. Ez történt az Uber, az Airbnb vagy a Netflix megjelenésével is. A jelenség itt ugyanazt a modellt mutatja: nem a nagy hal eszi meg a kicsit, hanem a gyors a lassút.

Gazdasági válság(ok) árnyékában

Bár általános világgazdasági konjunktúrát élünk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni a válság közeledtéről. Pedig Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője szerint ez könnyelműség. Nemzetközi szinten is tele vagyunk bizonytalansággal, elég csak a német gazdaság lassulására, az amerikaiak Kínával vagy Európával szembeni gazdasági fellépésére vagy a globális természeti és politikai kihívásokra gondolni. Az IMF és az Európai Bizottság is romló előrejelzésekkel számol, miközben Magyarországon például egy eddig még nem látott ingatlanár-emelkedési periódust látunk. És ha ez utóbbit összetettebb jelenségként nézzük, rájövünk, hogy ez a lokális kérdés miként hat majd ránk a globális verseny közepette. A jövedelem egyre nagyobb hányadát teszik ki a lakhatási kiadások, vagyis egyre kevesebb szabad pénzeszköz marad a családoknál; az ingatlan megszerzésének erősödő nehézségei miatt egyre kijjebb tolódik vagy akár el is marad a gyermekvállalás, amely hosszú távon a szociális ellátórendszerre hat negatívan; a munkahelytől egyre távolabb lesznek a megfizethetőbb árú ingatlanok, ezzel egyre több idő megy el utazásra; a jövedelmi okok miatt pedig vonzó opcióvá válik a külföldre költözés. Nagy Tamás szerint mindezek a tényezők nemzetgazdasági szinten is általános versenyképességi hátrányt jelentenek.

Változó mintázatok

Olyan átalakulások előtt állunk, amelyeknek ma legfeljebb a kiváltó okait látjuk, a következményeit nem. Nemes Orsolya generációkutató felidézte, hogy a 19. században a jövőképet a mindennapok könnyebbé tételére vonatkozó várakozások, elsősorban az elektromosság és repülés iránti lelkesedés határozta meg. Az azt megelőző évszázadokban a túlvilág jelentette a jövőt, a 21. századi jövőképet viszont más dolgok határozzák meg: egyrészt a klímakatasztrófa felismerése, másrészt a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, továbbá a technológiai változások, amelyek immár a mesterséges intelligenciát is magukban foglalják. Aminek csak egy primer megközelítési módja, hogy az nem áll majd másból, mint adatból és a számítási kapacitásból; ezzel szemben arra kell számítanunk, hogy mindehhez egyre erősebben kapcsolódhat majd a biológia. Ezáltal pedig akár szuperképességű emberek, sőt, az ő kasztjuk is létrejöhet, mások pedig elveszíthetik a munkájukat. Hogy mindez milyen társadalmi és gazdasági változásokat vetít előre, az szinte megjósolhatatlan, a döntéshozókon rengeteg múlik. Nemes Orsolya mindenesetre arról beszélt, hogy szűk másfél évtized múlva a most létező munkák csaknem felét már robotok is el tudják majd látni, tízből hat mai óvodás pedig olyan munkakörben fog dolgozni, amilyen ma még nem is létezik. Az adattechnológiához kapcsolódó biohacking pedig felveti majd az egyik legalapvetőbb kérdést: mi az ember? Vagyis, ahogy Nemes Orsolya fogalmaz, eljön a filozófusok kora.

A magány, a munkahely, a környezetvédelem és a globális politikai változások: ezek jelenthetik a közeljövő legnagyobb kihívásait. Kánai András jövőkutató, Pogátsa Zoltán közgazdász és Schmidt Ákos, a Credit Management Group ügyvezetője nem csak erről beszélgetett a kerekasztalnál ülve, hanem arról is, hogy nem kizárt: szembe kell néznünk azzal, hogy a távol-keleti, elsősorban kínai dominancia elhozza nyugatra az ott megszokott munkamorált, de akár a kulturális termékek dömpingjét is.

Adathasználat: mit lehet és mit nem?

Egy biztos, a pontos helyzetelemzés minden korábbinál fontosabbá válik, az üzleti életben pedig az erre vonatkozó adatok hozzáférhetősége viszont Magyarországon – legalábbis a közhiteles adatbázisokból – nehezebb lesz. A központi céginformációs nyilvántartásban eddig 24-25 kategóriában voltak láthatók a vállalatokra vonatkozó információk, az új törvényi szabályozás keretében az ingyenesen megismerhető adatok köre hét csoportra korlátozódik. Keszey Gábor ügyvéd szerint ráadásul ezekhez sem lehet majd korlátlanul hozzáférni, hanem adott időszakban csak bizonyos alkalommal, személyes adatok megadásával. Az anonim módon, korlátlanul, ingyenesen végzett adatkutatásnak tehát vége, amely sokak szerint átláthatósági problémákhoz vezet. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a magyar szabályozás eddig a megengedőbbek közé tartozott, sok országban már korábban is fizetni kellett a cégadatokért. Hogy hazánkban mennyibe fog kerülni mindez, azt még nem tudni, hiszen nincs végrehajtási rendelet, de a nemzetközi összevetés nagy szórást mutat. Hollandiában például a központi nyilvántartás 3 eurocentet kér egy cég adatainak kiadásáért, vagyis mindössze 3 euróért 100 vállalatról is információkhoz juthatunk. És ez az összehasonlítás is olyan, ahol az oroszok a legnagyobbak között szerepelnek: náluk egyetlen cég adataiért 767 eurót kell fizetni.