BrandContent

Így zárkóztunk be a koronavírus miatt – szavazzon, Önt mennyire viseli meg!
 

Így zárkóztunk be a koronavírus miatt – szavazzon, Önt mennyire viseli meg!

A koronavírus okozta történelemi időkben megtanultuk, hogy egy valós katasztrófa csendesebb, mint ahogy azt a filmekben láthattuk: elhagyott utcák, tészta- és lisztvásárlás, élesztőhiány, rengeteg sorozat... és az emberi kapcsolatok gyökeres átalakulása. De mi is történik velünk és környezetünkkel a koronavírus idején? Szolgálunk néhány válasszal, de egy tesztet is összeállítottunk, hogy együtt lássuk, ki miként reagált a problémákra.

SOS Gyermekfalvak SOS Gyermekfalvak

Ez nem volt, és sosem lesz az a probléma, amit szégyellnünk kellene
 

Ez nem volt, és sosem lesz az a probléma, amit szégyellnünk kellene

Ahogy Woody Allen mondta valahol, legjobb tudomásunk szerint ez az egy életünk van, ezért jobb, ha vigyázunk rá. És persze a testünkre, egészségünkre is. Férfiként nagy eséllyel számolhatunk azzal, hogy életünk valamely szakaszában lesz gondunk a prosztatánkkal – vigyázzunk arra is, amikor odafigyelünk magunkra.

BrandLab BrandLab


„Az olvasás a munkám legelemibb része” – interjú Ott Anna művészeti vezetővel, irodalomszervezővel
 

„Az olvasás a munkám legelemibb része” – interjú Ott Anna művészeti vezetővel, irodalomszervezővel

Az irodalom, a könyvek, a kultúra a mindennapjai része, hiszen nemcsak kulturális és irodalmi szervezőként, de manapság újságíróként is folyamatosan könyvekkel foglalkozik. A felolvasóestek, brunchok és számos más színes program házigazdájaként mindenki számára ismert Ott Anna idén is tagja az Aegon Irodalmi Díjat odaítélő zsűrinek. Vajon melyik könyv a kedvence? Mikor tud igazán elmélyülten olvasni? Többek között ezekről is megkérdeztük.

Aegon Biztosító Aegon Biztosító

Ne becsüljük le a magányt, inkább tegyünk ellene!
 

Ne becsüljük le a magányt, inkább tegyünk ellene!

Fizikailag nem fáj, nem betegség, mégis nehéz kibírni. A magányról van szó, amely riasztó tendenciát mutatva egyre több korosztályt érint. Még akkor is, amikor a technikai fejlődés talán legnagyobb forradalmát éljük épp át, s aminek köszönhetően a világ különböző pontjain élő emberek is kapcsolatba léphetnének.

BrandLab BrandLab

Óriási a szakemberhiány a digitalizáció miatt
 

Óriási a szakemberhiány a digitalizáció miatt

A digitális technológia életünk egyre több területén jelenik meg, ezzel párhuzamosan továbbra is jelentős a kereslet a programozók iránt. Ráadásul még csak matekzseninek sem feltétlenül kell lenni ahhoz, hogy érvényesüljünk ezen a területen. Lássuk, miért éri meg fejlesztőnek tanulni.

Braining Hub Braining Hub


Mennyi mindent tud a kávéról?
 

Mennyi mindent tud a kávéról?

A kávé a mindennapjaink része, rengetegen vagyunk, akik elképzelni sem tudjuk nélküle napjainkat vagy minimum reggeleinket. De mégis mennyire ismerjük a legendás fekete italt? Milyen tejet jó használni hozzá? Ki fedezte fel? Ki akarta betiltani?

Philips Philips

 

"Az Y és a Z generáció erre nagyon fogékony" - De mi az az insurtech?

Az Y és a Z generáció fogyasztási, kommunikációs és közösségi szokásait ma már teljes mértékben meghatározzák a digitális és online megoldások. Sok szektor alkalmazkodott ehhez, a biztosítások terén viszont – az ágazat sajátosságaiból is adódóan – nehezebb kiaknázni minden lehetőséget. Az insurtech megoldások ezen változtathatnak. Páros interjúnk Imre Katával, a CHERRISK kommunikációs vezetőjével, és Zámbó Annával, a cég kommunikációs stratégiáját készítő Republic Group PR igazgatójával.

Republic Group Republic Group

Tudja meg, mi folyik a testében! - Infografika
 

Tudja meg, mi folyik a testében! - Infografika

Az erek láthatatlan labirintusa átszövi egész testünket. Ez egy olyan univerzum, amelybe soha nem láthatunk bele, pedig nap mint nap a létezésünket szolgálja. Mi most ebbe a rejtett világba kalauzoljuk el olvasóinkat.

Detralex Detralex

Így rendszerezze teendőit és pénzügyeit!
 

Így rendszerezze teendőit és pénzügyeit!

A stressz ellen a tervezést hívjuk segítségül és az űrfilmekből ismert visszaszámolási módszert, hogy a karácsony elstartolása előtt a megfelelő időpontokban, tervszerűen végig mehessünk az ellenőrzőlistán.

Cetelem Cetelem

Minden második magyarnak rossz a szeme
 

Minden második magyarnak rossz a szeme

Könnyen meg tudunk feledkezni arról, mennyire fontos, hogy lássunk. De gondoljon arra, hogy a környezetéből érkező ingerek 80%-át a szemén keresztül észleli – ezt a tényt ismerve máris felértékelődik ez az egyébként természetesnek tűnő „adottság”.

Optic World Optic World

„Ezt úgy kell elképzelni, hogyha jól csinálom, örülnek” – a kétszeres, Down-szindrómás olimpikon, Kovács Mihály ’Misu’ története – videó
 

„Ezt úgy kell elképzelni, hogyha jól csinálom, örülnek” – a kétszeres, Down-szindrómás olimpikon, Kovács Mihály ’Misu’ története – videó

Kovács Mihály ’Misu’ Down-szindrómás sportoló. 17 éve kezdett el judózni, mely sportágban olyan egyedülálló eredményeket ért el, amelyek fantasztikus akaraterőről, kitartásról tesznek tanúbizonyságot. 2007-ben ezüstérmet szerzett a négyévente megrendezésre kerülő Speciális Olimpián Sanghajban, majd 2015-ben Los Angelesben is megismételte ezt a teljesítményt. Kétszeres olimpiai bajnokként mégis új kihívásokat és a következő lépést keresi. Videónkban Misu történetét meséljük el, betekintést engedve mindennapjaiba, az edzésekbe és jövőbeni terveibe.

OTP Bank Nyrt. OTP Bank Nyrt.

„Egy ekkora színpadon nem lehet blöffölni” – interjú Alföldi Róberttel
 

„Egy ekkora színpadon nem lehet blöffölni” – interjú Alföldi Róberttel

Október végén derült ki, hogy a jövő nyári Szegedi Szabadtéri Játékokat záró gigantikus musical produkció rendezője Alföldi Róbert lesz. Vele beszélhettünk arról, hogy milyen West Side Story-t láthatunk tőle, szerinte melyek a darab örökérvényű aktualitásai, és miért szereti ennyire az egyik szerző, Bernstein zenéjét.

Szegedi Szabadtéri Szegedi Szabadtéri


Valóban meg tud szakadni? – Tények, amiket kevesen tudnak a szívről
 

Valóban meg tud szakadni? – Tények, amiket kevesen tudnak a szívről

A testünkben rejtőzik egy óriási karmester, mely naponta az összes szimfóniát hibátlanul levezényli, és ez a szívünk. De vajon tényleg benne lakik a szerelem? A bánattól valóban meg tud szakadni? Miért dobog néha a torkunkban? És miért jelöljük a szívet piros szívalakkal, ha teljesen más a formája? Különleges kérdésekre különleges válaszokat kerestünk.

Richter Gedeon Nyrt. Richter Gedeon Nyrt.

Menekülés a műanyagoktól
 

Menekülés a műanyagoktól

Egyre hangosabban szólnak azok a hangok, amelyek a környezetszennyezés csökkentésére hívják fel a figyelmet. A szót pedig tettek követik, és folyamatosan nő azoknak a száma, akik törekednek arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljenek. Az elképzelés szép, jó és hasznos is, de azért a legtöbb hulladék mégis a gazdasági szereplők tevékenysége miatt jön létre, így annak jelentős csökkentéséért leginkább a cégek tehetnek.

ALDI Magyarország ALDI Magyarország

 

"A reklámzajban felértékelődik a nyugalom érzése"

Nem csak a számok döntenek, amikor valaki hitelt vesz fel, sokat számít a kiszolgálás minősége és a gyorsaság is mondja Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketing és kommunikációs igazgatója. A bank új reklámjait és kommunikációs stratégiáját készítő Republic Group kreatív igazgatója szerint a piac változásait a pénzintézetek kommunikációja is követte. A reklámzajban felértékelődik a nyugalom érzése. Páros interjúnk.

Republic Group Republic Group

Irodai divat – mi lett veled kiskosztüm?
 

Irodai divat – mi lett veled kiskosztüm?

Az utóbbi évtizedekben nemcsak az utcai, de a formális, irodai öltözködés is lényegesen megváltozott. Egyre lazább kombinációk kezdik felváltani az eddigi szeriőzebb, sokszor talán kényelmetlennek mondható ruhadarabokat. Egy stylisttal és egy prémium divatmárka marketingvezetőjével beszélgettünk arról, hogy hogyan lett a kiskosztümből farmernadrág.


A
 

A "versenyképes fizetés" már nem vonzó - Milyen a jó álláshirdetés?

Hogyan nézzen ki egy álláshirdetés, hogy az alapján a céghez és annak üresen lévő, vagy újonnan létrehozandó munkaköréhez leginkább passzoló jelentkezőt tudjuk „leigazolni”? Előbb-utóbb minden vállalat szembesül ezzel az „egymillió forintos” kérdéssel. Kállay-Szabó Gabriellával, a Raben Trans European Hungary Kft. HR-vezetőjével igyekeztünk összeszedni a legfontosabb szempontokat.