Kisebb tó lett a felhőszakadás után a Szilágyi Erzsébet fasoron
Szombat délután fotózott Budán az MTI fotóriportere.
Szombat délután fotózott Budán az MTI fotóriportere.
hvg.hu
Az apró, az arisztokrata és az erőművész. Akár ezt a címet is választhattuk volna ennek az 50-60 éves, illetve vadonatúj autós technikák szépségét párhuzamosan felvázoló írásunknak. Nyitjuk az ajtókat, foglaljanak helyet a három csodában.
Kiesése miatt nem gyűjtött újabb pontokat, így a bajnokságban jelenleg 102 ponttal a negyedik.
MTI
A Vácnál a rendőröktől való menekülés közben halálos balesetet szenvedett Cs. Attila az apja lottónyereményéből vette a kocsit - írja a Borsonline.hu.
hvg.hu
Egy szakaszon nem járt egy baleset miatt a Széchenyi-hegyi gyermekvasút.
MTI
Az orvosok szerint a 18 éves sofőr és a három utasa is súlyos sérüléseket szenvedett.
hvg.hu
Polók, Seatok és Ibizák is vannak köztük. Az ügyfelektől azt kérik, hogy a javításig ne használják hátul a középső ülést.
MTI
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a legszebb BMW-k néhány évtizede készültek. Mint például ez a nemesített példány.
A bűnöző egy Mazda volánja mögött igyekezett meglépni a rendőrök elől, és ehhez egy igen meredek manővert is bevállalt.
hvg.hu
A tárgyalássorozattal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy tavasszal a szokásosnál sokkal több ittas vezetőt fognak el a rendőrök.
hvg.hu
Biztosan nem sokan gondolnák, amikor felszállnak egy buszra, és hallják a szuszogó hangot az ajtók felől, hogy egy olyan, sűrített levegővel töltött szerkezet csukta be azokat, amilyennel mások – kissé unortodox módon – inkább versenyautókat hajtanak.
Demeter Péter
Szombaton és vasárnap is mosni fogják a budapesti Árpád hidat, ezért sávlezárásra kell majd számítani.
MTI
Itt nincs semmi félrebeszélés: ez a zuffenhauseini járgány egy kőkemény sportgép, amit csak zárt pályán lehet használni.
hvg.hu
Megyékre lebontva mutatjuk, hol számíthatnak majd ellenőrzésre az autósok a közelgő Speedmarathon során.
hvg.hu
Az első járat korábban, az utolsó később indul majd a Deák Ferenc téri, illetve a ferihegyi végállomásról.
hvg.hu
Ő az első magyar sportoló, aki nem mellékállásként, hobbiként tekintett a vitorlázásra, a tudatos gondolkodás és az elhivatottság pedig bajnoki címek és a nagy presztízsű Kékszalag formájában hozta meg gyümölcsét. Stílusosan őt kérte fel a Ford prémium kategóriás „zászlóshajója” márkanagykövetének, amit Litkey el is vállalt, bár a megnevezéssel kapcsolatban egy kis pontosítással élt.
Ford KKE Kft.
A Hermes Speedster egy gyönyörű motorcsónak.
hvg.hu