Halálos baleset történt Gemzsén
Személygépkocsi gázolt gyalogost.
Ez első példányokat már át is adták a honvédségnek. A buszok több funkciósak, mert kórházi, labor, illetve csapatszállítási feladatokat is el tudnak látni.
hvg.hu
A Ford ikonikus sportkocsijának legújabb kiadása nem egy agysebész pontosságú Porsche, hanem sokkal inkább egy nehézsúlyú bokszoló. Nagyon erős, brutális a hangja, 10 fokozatú a váltója és még egy PlayStationt is beleépítettek.
Az M1-es autópályán Budapest felé, a 42-es kilométernél burkolatjavítás miatt csak a belső sávban lehet közlekedni, emiatt 14 kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
unknown
A rendőrök a norvég hatóságok által körözött járművet lefoglalták.
hvg.hu
Pályafutása során 73-szor volt eddig övé az első rajtkocka.
MTI
Az AMTS nemcsak az újabb nyugati tuningcsodák szerelmeseinek szól, hanem a régebbi szocialista járgányokat kedvelőknek is remek program. És itt még Tom Hanks sem unatkozna.
Elképesztően széles felnik, porig ültetett autók, csillogó motorterek és gumifüst. Az AMTS-en jártunk, szombaton és vasárnap Ön is megteheti.
A sofőr menet közben vette észre, hogy kigyulladt az autó, ezért félrehúzódott, hogy kiszálljon a kocsiból.
hvg.hu
Tévedés azt gondolni, hogy csak lassan közlekedő traktor létezik, és erre a Top Gear adja a legjobb bizonyítékot.
hvg.hu
Az M5-ös sem mondható gyengének, de az Audi újdonsága még a bajor sportolónál is erősebbnek ígérkezik.
hvg.hu
A rendőrség nem emelet vádat ellene, de a jogosítvány megszerzése valószínűleg nehezebb lesz az eset után.
hvg.hu
Jó hír a villanyautók szerelmeseinek: már csak pár év, és ezek az autók a mostaninál jelentősen olcsóbbak lesznek.
hvg.hu
Néhány nappal ezelőtt Alabama-állam egyik területén pusztított hatalmas vihar.
hvg.hu
A Force India autójánál hozták ki a maximumot az új, a pilóták fejét védő biztonsági elemből, a „glóriából”.
hvg.hu
Ezzel az új megoldással az ígéretek szerint minden korábbinál gyorsabban rálelhetünk majd a ránk váró üres parkolóhelyre.
hvg.hu
A Teslák robotpilótája megkapta a legújabb szoftverfrissítést, a tulajdonosok pedig rögtön le is tetsztelték, mire képes így az autó.
hvg.hu
Akadnak olyan élethelyzetek, amikor a régi szovjet technika nélkül teljesen megáll az élet. Mutatunk egy ilyet.
hvg.hu
A rendőrség szerint hétfő hajnalban 3 óra és 3 óra 30 között vitték el egy cég telephelyéről az autódarut. Azóta állítólag Németország keleti részén, Erfurtban látták felbukkanni.
hvg.hu
Josh Cartu folytatja a hagyományait: vásárolt egy újabb szupergyors olasz sportkocsit, amin nem magyar, hanem szlovák, komáromi rendszám található.
hvg.hu