Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Sokan várják a Ford népszerű modelljének új generációját, mely a jövő hét elején végre hivatalosan is be fog mutatkozni. És 400 lóerős változat is lesz belőle.
A Ford 1998-ban szinte sokkolta a piacot azzal, hogy a konzervatív Escort után egy merőben más vonalvezetésű, teljesen új formavilágú modellel, a Focusszal rukkolt elő. A jelenleg az utakon futó harmadik generáció 2011-ben tűnt fel a színen, és mára már megfáradt kissé.
Nem kell azonban sokat várnunk az utódra, melyről most már biztosan tudni lehet, hogy április 10-én, vagyis pontosan egy hét múlva kedden fog hivatalosan bemutatkozni.
Az eddig napvilágot látott kémfotók alapján egy a jelenleginél némileg laposabb és szélesebb modell rajzolódik ki előttünk, ami a korábbinál jelentősen nagyobb tengelytávolsággal és szerényebb hátsó túlnyúlással rendelkezik.
A dizájn nagymértékben a közelmúltban debütált Fiestáéra hasonlít, így például marad a még mindig Aston Martin utánérzésű orrkialakítás, illetve az emelkedő övvonal. A felszereltségi szintek a következők lesznek: Trend, Titanium, ST-Line, ST és Vignale, illetve a későbbiekben, körülbelül 2-3 év múlva érkezik majd a négykerékhajtású RS sportváltozat.
A jelentős infotainment-, connectivity-előrelépést, és megannyi, a vezetési segédlettel kapcsolatos fejlesztést felvonultató új Focus 1 literes turbós alap benzinmotorja várhatóan 101 lóerős lesz, a csúcsot pedig a 400 lóerő körüli RS jelenti majd.
Érkezik továbbá egy mild-hibrid verzió is, melynek 12 kW-os és 40 Nm-es villanymotorja segít majd a fogyasztás csökkentésében. Csakúgy, mint a négyhengeres motor automatikus hengerlekapcsolás funkciója.
Az új Ford Focus forgalmazása várhatóan az év második felében kezdődik majd meg, a várható árak egyelőre ismeretlenek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.