szerző:
hvg.hu

Megújult a legnépszerűbb Mercedes-Benz busz, a Citaro. A sorozatgyártás 1998-as kezdete óta a típus közel 15 ezer képviselője járult hozzá a nemzetközi ismertséghez: Európa szinte minden nagyvárosának utcáján közlekedik, Londontól Madridig, Párizstól Isztambulig és Berlintől Rómáig.

© daimlerchrysler
A második generációs Citarót a szakmai közönségnek 2005 októberében az új Low Entry-változatok premierjekor, a Citaro LE (városi), Citaro LE Ü és Citaro LE MÜ (távolsági) modellekkel együtt mutatták be. Újdonsága az ívelt formájú, hűtőmaszkra emlékeztető bemélyedés a fényszórók között, ez optikailag rokon formát mutat az új Mercedes-Benz nagy távolsági buszokkal. A Citaro farrésze erősebb háromdimenziós kialakítást és elegáns íveket kapott. Az erőteljesen V-formájú hátsó szélvédő magasra, egészen a tető vonalába behúzódva ível. A motorháztető felül fekete ráccsal borított szellőzőnyílásban végződik. A Citaro egész formanyelve a nagy Mercedes-Benz buszok új generációjának modelljeire emlékeztet.

© daimlerchrysler
A busz belterének formanyelve is finomodott. A ferde oldalsó tetőborítás szinte észrevétlenül csatlakozik a belső borításba, amely takaríthatóság szempontjából igen kedvező sima, harmonikus vonalvezetésű, alumíniumprofilba foglalt felületet kapott. A világító csíkokat optikai szempontból az új tetőhöz igazították.

Újdonság a Citaro buszoknál az Opticool-szélvédő is. Ez - már a Mercedes-Benz Travego buszoknál is jól bevált módon – erőteljesen hővisszaverő, szűri az infrasugarakat és 10 százalékkal kevesebb hőt és energiát enged át. A beltér hőmérséklete lényegesen alacsonyabb marad, ami fokozza a vezető komfortérzetét.

A vezető előtt változatlanul a jól bevált VDV-műszerfal található. A menetirány szerinti bal oldalon nagy rakodó-tárolópolcok kínálnak bőséges helyet, mindezt kívánságra elektromosan hűthető palacktárolóval lehet kiegészíteni.

Nagyobb nyomaték, kisebb fordulókör (Oldaltörés)



A második generációs Citaro buszok motorjai megfelelnek az Euro 4 kibocsátási normáknak és az új BlueTec-dízeltechnológián alapulnak. Különösen kompakt és könnyű az OM 906 hLA 6,4 liter lökettérfogatú hathengeres soros motor 210 kW (286 LE) teljesítménnyel és 1120 Nm maximális nyomatékkal 1200 – 1600 ford/perc fordulatnál.

© daimlerchrysler
A Citaro buszoknak nem csupán látható, hanem láthatatlan értékeit is továbbfejlesztették. Így például újdonságként jelentkezik az első tengely egyedi kerékfelfüggesztéssel. A konstrukció az alsó háromszög-keresztkormányzáson alapul és szériafelszereltségként stabilizátorral látták el. Az egyedi kerékfelfüggesztés előnye a különösen stabil egyenesfutás, az úttest-adottságok csekélyebb befolyása a kormányzásra, az érzékelhető súlymegtakarítás, az alacsonyabb kirugózatlan tömeg, valamint összességében jobb menettulajdonságok és komfortjellemzők, mivel a kerekek eltérő jobb- és baloldali úttest-viszonyok esetén nem befolyásolják egymás viselkedését.

Azonos beszállási magasság esetén a Citaro első tengelye alatti, talajszinttől mért szabad magasság 165 milliméterre növekszik, ami csökkenti a jármű felülésének veszélyét. A kormánymű hátra került, ezzel kívül került a baleset-veszélynek inkább kitett zónából. A Citaro fordulásának köre a 12 méter hosszú változat esetén fél méterrel csökken, az eddigi 21,5 méterről mindössze 21,0 méterre. A hosszabb modellváltozatok (13, 15, 18 méter) fordulókörei is kedvezőbbek a korábbi modellek értékénél.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Autó

Új autóbuszok Miskolcon

Huszonkét új autóbusz érkezett Miskolcra, valamennyit még márciusban forgalomba állítja a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.).

hvg.hu Autó

17 százalékkal nőtt a Mercedes forgalma

A Mercedes Car Group 2006 márciusában világszerte erőteljes pozitív fejlődést mutatott: a forgalom 17 százalékos növekedésével az értékesített darabszám az előző év azonos időszakában regisztrált 118 ezer járműről 138 ezer 400-ra emelkedett. Ezzel fennállásának legeredményesebb értékesítési hónapját zárta.

hvg.hu Autó

Az év cégautója az S-Mercedes

Az osztrák Firmenwagen (Cégautó) nevű szakmagazin olvasói a luxuskategóriában a Mercedes-Benz S-osztálynak adományozták a megtisztelő „Fleet Car of the Year 2006“, vagyis „A 2006. év cégautója” címet.

hvg.hu Autó

A-osztályú Mercedes különleges felszereltséggel

A Mercedes-Benz A-osztály új, különleges modellváltozattal jelentkezik: a Polar Star harmonikus formában ötvözi a sportosságot és az eleganciát. Felszereltsége látványos könnyűfém felniket, különleges fényezéseket, valamint új szöveteket tartalmaz. Korlátozott számban már rendelhető a hazai Mercedes-Benz szalonokban.

automenedzser.hu Autó

Mercedes-Benz B-osztály teszt: nem B-ligás

Minden ízében Mercedes ez az autó, benne egyetlen cégvezető sem szégyenkezik, Merciből száll ki, mégsem adott ki tízmilliókat, elfér a család, illetve a csomagoknak is van hely. Mondjuk ki, ez egy praktikus autó. Csomagtartója jól kihasználható és ráadásul variálható is.

hvg.hu Autó

Ötszáz ló és hat személy az R-Mercedes csúcsverziójában

A februári chicagói szalonon mutatta be a Mercedes AMG az R 63 AMG modelljét. A Mercedes-Benz R-osztály különleges, dinamikus értelmezést kapott járművét új, 6,3 literes V8-as AMG motor hajtja. 510 lovas teljesítményével, 630 Nm nyomatékával és állandó összkerékhajtásával az AMG Grand Sports Tourer versenytárs nélküli sportos menetélvezetet, nagyvonalú helykínálatot és csúcs komfortot kínál akár hat utas számára.

automenedzser.hu Autó

Világbajnok akar lenni a Mercedes

Bizakodnak a McLaren Mercedesnél. Az utóbbi években sorozatos motorhibák tarkították az istálló eredményeit, emiatt egyik fő ismertetőjelük a megbízhatatlanság lett. Egy hónapja a vezetőség még úgy nyilatkozott, hogy Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya bármikor elhagyhatja őket, ha úgy ítélik meg a helyzetet, a legutóbbi franciaországi teszt azt bizonyítja, képesek megszorongatni a Renault-ot.

hvg.hu Autó

Száz éve járják Svájcot a postabuszok

Idén a svájci PostAuto különleges alkalmat ünnepelhet. Pont száz évvel ezelőtt indult az első postabusz Bernből Wohlenen és Detlingenen át Svájc középső részébe. Ma a vállalkozás évente több mint száz millió utast szállít, tízezer kilométeres vonalhálózattal és 2029 járművel Svájc vezető személyszállító cégei közé tartozik.

HVG Autó

Elvetélt busztender

Késik a Volán-társaságok buszparkjának a felújítása, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az erre vonatkozó tendert. Emiatt megrogyhat az esélyesként pályázó Kravtex.

hvg.hu Autó

340-nel megy a leggyorsabb Mercedes

Az új Mercedes S 600 kiváló alapot jelentett a stuttgarti prémiumautókra szakosodott Brabus tuningműhely számára, hogy megépítse a világ legerősebb luxuslimuzinját. A Brabus S V12 S Biturbo végsebessége 340 kilométer/óra.

hvg.hu Autó

Bővült a szegedi buszflotta

Négy új gázüzemű, alacsony padlószintű, városi csuklós autóbusszal bővült a Tisza Volán szegedi flottája. Áprilisig újabb két Mercedes-Benz Citaro érkezik.

MTI/hvg.hu Flotta

Újabb buszok Budapesten

Februárban újabb alacsony padlós buszokat állít forgalomba a BKV. A társaság az elmúlt két évhez hasonlóan az idén is ötven új Volvo busszal bővíti a több mint 1300 darabos buszflottáját.

hvg.hu Autó

Budapest és Tokaj a Mercedes GPS-térképén

A Mercedes-Benz új navigációs DVD-t kínál ügyfeleinek. A 4.1-es változatot felváltó, széleskörűen aktualizált, tartalmilag bővített COMAND APS Europe 5.0 verzió lehetővé teszi, hogy az utazók kényelmesen hozzáférjenek a navigációs adatokhoz. A DVD elsőként tartalmazza a Magyarország – ezen belül Budapest és Tokaj város részletes, utcára lebontott – útjaira vonatkozó információkat.

automenedzser.hu Autó

VW Touran teszt: varázslatos turnébusz

Hétszemélyes, praktikus, ám dobozformája megtévesztő. Visszafogott eleganciája mögött vad szív lapul, a Volkswagen Touran TSI ösztönből megy, varázsszóra repül.

MTI Autó

Korszerű buszok a fővárosban

Az előző két évhez hasonlóan idén is 50 alacsonypadlós, légkondicionált csuklós busszal korszerűsödik a BKV buszparkja - jelentette be Demszky Gábor az elsőként érkezett 16 jármű népligeti bemutatóján.

hvg.hu Autó

Tíz százalékkal több buszt gyártott a DaimlerChrysler

A DaimlerChrysler autóbusz üzletága sikeres évet zárt 2005-ben: márkáinak, a Mercedes-Benznek, a Setrának és az Orionnak köszönhetően újabb 10 százalékkal több, 36 ezer 200 autóbuszt és alvázat értékesítettek világszerte.

Videó: Ennyi a profi parkolás egy szamárfogattal

Videó: Ennyi a profi parkolás egy szamárfogattal

Több kilométeres a dugó az M0-son egy baleset miatt

Több kilométeres a dugó az M0-son egy baleset miatt

Megkezdődött a fővárosi patkányirtás

Megkezdődött a fővárosi patkányirtás

Szabad-e egy nagyinak kényeztetni az unokáját?

Szabad-e egy nagyinak kényeztetni az unokáját?

Mennyi önbizalma van a magyaroknak?

Mennyi önbizalma van a magyaroknak?

Közel háromszáz Alitalia-járatot töröltek sztrájk miatt

Közel háromszáz Alitalia-járatot töröltek sztrájk miatt