szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Gazdára talált az olasz gyártó szupererős hibrid kabriójának utolsó, 210-es sorozatszámú példánya.

A 963 lóerős összteljesítményű hibrid hajtáslánccal rendelkező hipersportkocsi, a Ferrari LaFerrari nemcsak zárt tetős, hanem kabrió változatban is elérhető. A LaFerrari Aperta nevezetű modellt talán nem kell különösebben bemutatni olvasóinknak, hiszen a hazánkban élő kanadai milliárdosnak, Josh Cartunak köszönhetően gyakran bekerül a hazai híradásokba.

Nyílt titok, hogy a LaFerrari Aperta igen limitált darabszámban készült, és csak a gyártó leghűségesebb vásárlói csaphattak le egy-egy példányra. A mellékelt fotókon pedig a legutolsó, egész konkrétan 210-es sorszámú Aperta látható, mely szeptember 9-én az RM Sotheby's aukciósház árverésén került kalapács alá.

Ferrari

Az autó hivatalosan 2 millió eurós, vagyis átszámítva mintegy 600 millió forintos áron volt kapható, de az utóbbi időkben nem egy példány 2-3 milliárd forintnak megfelelő összegért cserélt gazdát. Ezért a legutolsó Apertáért pedig konkrétan 8,3 millió eurót, vagyis több mint 2,5 milliárd forintot fizettek. A nem kis összeget a Save the Children alapítványnak utalják át, és gyermekoktatási célokra fogják fordítani.

A Ferrari fioranói versenypályán elárverezett utolsó LaFerrari Aperta "Rosso Fuoco" fantázianevű metálvörös színben pompázik és "Bianco Italia" metálfehér dupla versenycsík ékesíti középen. Belül fekete alcantara és fekete karbonszálas elemekre lehetünk figyelmesek, a varrások pedig vörösek.

Ferrari

 

Ferrari
Ferrari

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!