szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mobiltelefont akkor is veszélyes a kormány mögött használni, ha a tempó csupán néhány km/h.

A vezetés közbeni mobiltelefon használat számos országban, így többek közt hazánkban is tilos, leszámítva természetesen a kihangosítóval folytatott telefonálást. Az alábbi videó ékes bizonyíték arra, hogy még akkor is veszélyes a kormány mögötti telefonnyomkodás, ha a sebesség nem túl nagy.

A videó főszereplője egy apró Smart, amit éppen egy benzinkúton tankolnak, amikor hátulról hirtelen felbukkan egy másik autó és fékezés nélkül belehajt. Ennek hatására a vélhetően nem megfelelően rögzített Smart elgurul, és magával rántja a töltővezetéket, amiből komoly baleset is lehetett volna.

Erre szerencsére nem került sor, és sovány vigasz, hogy a figyelmetlen sofőr azonnal elnézést kért a történtekért.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A Szamosnál is leállt a termelés, százak megélhetése vált bizonytalanná

A Szamosnál is leállt a termelés, százak megélhetése vált bizonytalanná

A kormány Karácsony felelősségét feszegeti a sok budapesti fertőzött miatt

A kormány Karácsony felelősségét feszegeti a sok budapesti fertőzött miatt

Az én hetem: Karafiáth Orsolyában felrémlik, hogy a karantén örök

Az én hetem: Karafiáth Orsolyában felrémlik, hogy a karantén örök