szerző:
hvg.hu

Hárommillió dollár egy olyan autóért, amely alapból 59 995 dollár.

Sok újdonság van a legújabb Chevrolet Corvette-en, a legnagyobb az, hogy a gyártó változtatott az eddigi felépítményen: a friss változat egy középmotoros lett. A modell arányai is jól láthatóan módosultak amiatt, hogy a motor már nem a sofőr előtt, hanem mögötte van.

A 6,2 literes V8-as egység az elődben lévő LT1 továbbfejlesztett, jelentősen átalakított verziója, amely az LT2 nevet kapta. Teljesítménye 497 lóerőre nőtt, e mellé 630 Nm nyomaték társul. A Z51 Performance Package változat ennél is picit erősebb, 502 lóerős, a nyomatéka pedig 637 Nm.

Az első hivatalosan legyártott, VIN 001-es karosszériaszámú kocsit a hétvégén a Barrett-Jackson aukciósház árverésén Arizonában 3 millió dollárért adták el. Ez annak fényében, hogy a kocsi alapáron "csak" 59 995 dollárba kerül, elképesztő összeg.

©
©

Mostanság gyakorlat lett az autógyárak érdekesebb modelljeinek első példányait elárverezni. Ez történt nemrég az új Ford Shelby GT500-assal, és az első mostani Toyota Suprával is, amely 1,1 millió dollárért talált gazdára.

A most eladott Corvette árát jótékonysági célra fordítják: egy Detroitban működő, a gyerekek oktatását segítő szervezet kapja. Az aukció nyertese egy NASCAR-csapat tulajdonosa, Rick Hendrick, aki az első modern Honda NSX-et is hazavitte ugyanilyen módon néhány évvel ezelőtt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Rasszista bűnöző szavait idézte értékelőjében Orbán Viktor

Rasszista bűnöző szavait idézte értékelőjében Orbán Viktor

Ki parkol ügyesebben: egy autós kaszkadőr vagy az automata parkolóasszisztens?

Ki parkol ügyesebben: egy autós kaszkadőr vagy az automata parkolóasszisztens?

Radar360: Orbán Johnny Depp-filmből idézett

Radar360: Orbán Johnny Depp-filmből idézett

Filmbe illő ugratás lett abból, hogy a sofőr nem vette észre a körforgalmat – videó

Filmbe illő ugratás lett abból, hogy a sofőr nem vette észre a körforgalmat – videó

Elhagyták Japánt a vesztegzár alá vett üdülőhajó amerikai utasai

Elhagyták Japánt a vesztegzár alá vett üdülőhajó amerikai utasai

Kiutalták az első tízmilliárdot a fővárosi egészségügynek

Kiutalták az első tízmilliárdot a fővárosi egészségügynek