szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

22 százalék fő közlekedési eszköze a bringa.

Magyarország élen jár a kerékpározásban európai szinten, az emberek 22 százaléka használja fő közlekedési eszközként a biciklit, és csak két legendásan kerékpárbarát ország, Hollandia és Dánia előz meg minket – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely díjátadó ünnepségen, Budapesten.

Az idén 9 település és 11 munkahely részesült az elismerésben.

Schanda Tamás hangsúlyozta, Magyarországon jelenleg 9100 kilométer kerékpáros útvonal található, ebből 5100 kilométer kerékpározásra kijelölt út, 4000 kilométer pedig önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút, mindebből 1250 kilométer 2010 óta létesült.

Ismertette, hogy 1,2 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával a Balatoni Bringakör mentén, a Sopron-Fertő vonalon, valamint a Felső-Tisza környékén valósulnak meg újítások. További 1,5 milliárd forint kormányzati forrásból, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen megvalósul a balatoni közbringarendszer, ami Magyarországon a tizedik közösségi kerékpárkölcsönző hálózat lesz, a 2014 óta létrejött fejlesztések nyomán ilyen rendszerek üzemelnek már Budapesten, Debrecenben, Esztergomban, Győrött, Hévízen, Kaposváron, Nagykanizsán, Szegeden és a Dráva mentén is.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy az infrastrukturális beruházások mellett figyelmet kell fordítani a szemléletformálásra is, minél többen érezzenek kedvet a kerékpárhasználathoz, ennek érdekében hirdetik meg minden évben tavasszal és ősszel a Bringázz a munkába! kampányt. A néhány hetes akciósorozat hagyományosan az úgynevezett bringásreggelikkel indul, csatlakozni okostelefonokkal, a Bike Citizens kerékpáros applikáció segítségével lehet – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Tízen ünnepeltek meg egy születésnapot, mindenki elkapta a koronavírust és ketten meghaltak

Tízen ünnepeltek meg egy születésnapot, mindenki elkapta a koronavírust és ketten meghaltak

Az ügyészség lezárná az eljárást Salvini ellen

Az ügyészség lezárná az eljárást Salvini ellen

Kézzel fogható zene: újra divatban a kazetta

Kézzel fogható zene: újra divatban a kazetta