szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár a vasúti átjárókban történt balesetek a legsúlyosabbak közé tartoznak, van, akit ez nem érdekel.

A Facebookra került ki egy poszt arról, hogy egy autós – a leírás szerint a százhalombattai vasúti átjárónál –, egészen hosszú sort végigelőzve áthajt a tilos jelzésen.

A videón jól látni, hogy pár pillanattal azután már érkezik a vonat, hogy az autós áthajt a síneken.

A videó a valóságosnál kicsit gyorsabbnak mutatja talán a helyzetet, legalábbis a vasúti átjáró lámpái elég gyorsan villognak.

A MÁV éppen nemrégiben közölte, hogy egyre több a halálos baleset a vasúti átjárókban. Tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt.

A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta a vasúti társaság szerint, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Schmidt Mária közalapítványa ingyen megkapja az épületeit

Schmidt Mária közalapítványa ingyen megkapja az épületeit

Koronavírusos az egyik győri alpolgármester is

Koronavírusos az egyik győri alpolgármester is

Szerdán dönt Orbán a kijárási korlátozásról, félmilliós támogatást kapnak az egészségügyi dolgozók

Szerdán dönt Orbán a kijárási korlátozásról, félmilliós támogatást kapnak az egészségügyi dolgozók