Ha szóba kerül a Ford Mustang, akkor alapvetően egy dübögő V8-as motorral szerelt, hátsókerék-hajtású amerikai izomautó villan át az agyunkon. A mellékelt képeken látható autó viszont csak a vonalvezetését illetően hasonlít az 60-as évekbeli klasszikus Mustangra, hiszen elektromos árammal működik, összkerékhajtású, és Oroszországban fejlesztik.
Az
Aviar R67 meghajtásáról 840 lóerős összteljesítményű villanymotorok gondoskodnak, melyek egy kereken 100 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorból nyerik a működésükhöz szükséges energiát. Mivel ennek a
Tesla Model S-ből érkezett hajtásláncának szinte semmi hangja nincs, a fejlesztők mesterséges módon hangszórók segítségével kívánják megoldani, hogy a bent ülőknek olyan érzése legyen, mintha egy igazi Shelby GT500-ban foglalnának helyet.
A karbonszálas karosszériás különleges járgánynak mindössze 2,2 másodpercnyi időre van szüksége ahhoz, hogy állóhelyzetből indulva elérje a 100-as tempót, a gyorsulásnak pedig csak 250 km/h-nál szakad vége. Az állítható aktív futóművel, automatikusan mozgó hátsó szárnnyal, illetve 17 colos központi érintőkijelzővel szerelt Aviar R67 az ígéretek szerint mintegy 500 kilométert tehet meg egy feltöltéssel.
Azt egyelőre sajnos nem tudni, hogy mikor és milyen áron debütál majd a piacon a Tesla Supercharger hálózatával kompatibilis egyedi villanyautó.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.