szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Hennessey ismét bebizonyítja, hogy abszolút nem számít számára a politikai korrektség.

A 2021-es modellévű RAM TRX egy minden hájjal megkent bivalyerős amerikai pickup, melynek legendás 6,2 literes V8-as Hellcat motorja nem kevesebb mint 700 lóerős teljesítményt, illetve 880 Nm-es nyomatékot szabadít rá a négy kerékre.

©

A RAM TRX egy olyan autó, melynek még a hatalmas négykerekűeket gazdagon felvonultató Egyesült Államokban is van respektje, a Hennessey azonban azokra is gondol, akik a RAM TRX alapváltozatot esetleg túl gyengének és szerény megjelenésűnek találják.

Számukra készül az alábbi fotón látható Hennessey Mammoth 6x6, mely elsősorban 1 200 lóerős teljesítményéről, illetve hatkerékhajtásáról ismerszik meg:

©

A szeptember 4-től rendelhető Hennessey Mammoth 6x6 ára kereken 500 000 dollár (150 millió forint), és a rendeléssel nem árt sietni, mert mindössze 3, azaz három példány készül majd belőle.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Galacsinná gyűrte a vonat a kocsit, amelyből épp csak ki tudott ugrani a sofőrje – fotók

Galacsinná gyűrte a vonat a kocsit, amelyből épp csak ki tudott ugrani a sofőrje – fotók

Elmaradt a Barcelona nagy megújulása a Fradi elleni BL-rajt előtt

Elmaradt a Barcelona nagy megújulása a Fradi elleni BL-rajt előtt

Mi köze a pestisjárványnak az ingyenes színházhoz?

Mi köze a pestisjárványnak az ingyenes színházhoz?