850 lóerő talán már elég lesz a Porsche 911 Turbo S-ben

A sportkocsi új tuningváltozatának nyomatéka jelentősen meghaladja az 1000 Nm-t.

  • hvg.hu hvg.hu
850 lóerő talán már elég lesz a Porsche 911 Turbo S-ben

A Porsche idén márciusban leplezte le a 2018 végén debütált aktuális 911-es generáció legerősebb kivitelét, a 650 lóerős, illetve 800 Nm-es nyomatékú biturbó 3,8 literes motorral szerelt, összkerékhajtású Turbo S-t, mely alig 2,7 másodperc alatt tudja le a 0-100-at, és a végsebessége 330 km/h.

Porsche

Akinek esetleg még ez a Porsche is túl gyenge lenne, annak érdemes egy pillantást vetnie erre a most leleplezett tuningváltozatra:

Manhart

A Manhart TR 850 még az előző generációs 911 Turbo S-re épül, melynek motorja alaphelyzetben 580 lóerős, illetve 700 Nm-es produkciót ad elő, és ezzel 2,9 másodperces 0–100-as sprintet, illetve 330-as végsebességet tesz lehetővé.

Manhart

Az optimalizált turbókat, új köztes hűtőt, hangos sportkipufogót, módosított motorvezérlést és átprogramozott váltót kapott újdonság nem kevesebb, mint 850 lóerőt, illetve 1090 Nm-es nyomatékot szabadít rá az aszfaltra.

Manhart

A 0–100-as gyorsuláshoz alig 2,4 másodpercnyi idő kell, a 0-200-at pedig 7,3 másodperc alatt lehet letudni. A végsebesség változatlanul 330 km/h.

Manhart

A 21 colos kerekeken gördülő Manhart TR 850 futóművét 3 centiméterrel leültették, ezenkívül a fékrendszert is erősebbé tették.

Manhart

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.