szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két éve az Uber egyik önvezető járműve gázolt halálra egy nőt Arizona államban.

A 49 éves Elaine Herzberg kerékpárral kelt át egy úton, amikor az Uber autója önvezető módban közlekedve elütötte. A nyomozók szerint az autóban biztonsági sofőrként ülő Rafael Vasquez éppen a The Voice című televíziós műsort nézte a mobilján, amikor a baleset történt.

A hatóság két évvel az eset után, a nyomozást lezárva, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emelt az Uber autóját elvileg felügyelő sofőr ellen. A rendőrség által közzétett felvételeken látható, hogy Vasquez közvetlenül a baleset előtt is néhány másodpercig lefele nézett, és nem az utat figyelte, miközben az autó 63 km/h-s sebességgel haladt.

A rendőrség és az Egyesült Államok Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testületének (NTSB) vizsgálata szerint a balesetet elsősorban emberi mulasztás okozta. Az NTSB alelnöke, Bruce Landsberg a jelentésben azt írta, bebizonyosodott, hogy az utazás idejének harmadában sofőr a mobiltelefonján tévézett.

Az arizonai baleset miatt az egyre nagyobb támogatottságot élvező önvezető autók iránti bizalom megcsappant, az Ubernek egy időre le is kellett állítania tesztelési programját. A vádemelésről beszámoló BBC cikke megjegyzi, hogy mindaddig, amíg az önvezető autóknak emberi, biztonsági sofőrre van szükségük és nem tisztázott, hogy kinek a hibája, ha valami elromlik, a legmerészebb techcégek sem merik felvállalni termékeikkel a teljes önvezetést.

A cikk megjegyzi azt is, hogy bár az Uber ellen nem indult eljárás, a cég nem kerülte el a kritikákat. Az NTSB jelentése szerint az Uber rendszere nem megfelelően felügyeli a „sofőröket”, ami közvetve hozzájárul a balesethez. A jármű automatikus rendszerei pedig nem azonosították Herzberget és kerékpárját ütközésveszélyként, ahogyan azt kellett volna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megverték, mert cigit kért és kötekedett – videó

Megverték, mert cigit kért és kötekedett – videó

Felforgatta volna az újlipótvárosi autózást a főváros merész terve, de a kerület szétcincálta

Felforgatta volna az újlipótvárosi autózást a főváros merész terve, de a kerület szétcincálta

Megszavazta a Városliget beépítésének megakadályozását a Fővárosi Közgyűlés

Megszavazta a Városliget beépítésének megakadályozását a Fővárosi Közgyűlés