szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Érdekes módon éppen a környezetvédelmi ügynökség vezetője jelentette ki, hogy számos kérdést vet fel a tervezet.

Kaliforniában 2035-től megszüntetik a benzinnel működő, a dízel, valamint a hibrid gépjárművek forgalmazását. Gavin Newsom, az állam kormányzója a múlt héten írta alá az utasítást, amelynek értelmében olyan szabályokat kell kidolgozni, amelyek révén addigra megtiltható lesz az összes új, hagyományos motorú személygépkocsi és teherautó értékesítése. Szerinte az intézkedés révén 35 százalékkal csökkenhet az üvegházhatású gázok kibocsátása az állam területén.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) vezetője, Andrew Wheeler szerint azonban nevetséges, amit Gavin Newsom akar, és javaslatuk „jelentős jogi kérdéseket vet fel”.

Bajorország kormányfője betiltaná 2035-től a hagyományos meghajtású autók forgalmazását

A német tartomány vezetőjének megtetszett a héten bejelentett kaliforniai törvény.

Wheeler azt a kérdést tette fel, hogy Kalifornia miként lesz képes milliónyi elektromos autó áramigényét kiszolgálni, amikor már jelenleg is csak tervezett áramszünetekkel tudják fenntartani a szolgáltatást. Hogyan akarhat jelentős elektromos autóparkot a kormányzó, amikor ma még „a lámpákat sem tudja ellátni elegendő árammal” – írta a kormányzónak küldött levelében az EPA vezetője.

Kaliforniában a múlt hónapban közel húsz év után először voltak áramszünetek: a hőhullám idején annyira megugrott az áramigény, hogy nem tudtak kiszolgálni minden fogyasztót. Több mint félmillió otthon és vállalkozás egy órán át áram nélkül maradt. Az augusztusi áramszüneteket ráadásul bonyolította, hogy az ország nyugati felének nagy részét hasonló hőhullám sújtotta, ez pedig megnehezítette, hogy Kalifornia más államoktól vásároljon többlet energiát.

Mindenesetre az EPA vezetője szerint, ha az állam már most százszázalékosan elektromos járműveket akarna, az nagyobb áramhiányt okozna, mint azok, amelyek már így is előfordulnak. Ez környezeti és közegészségügyi problémákat is okozna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Autó

Jöhet a 8 millió forintos Tesla

Elon Musk 25 ezer dolláros autót ígért, amit új akkumulátorok fejlesztése és újszerű gyártás tenne lehetővé.

Őrizetbe vették a szlovák különleges ügyészség vezetőjét

Őrizetbe vették a szlovák különleges ügyészség vezetőjét

Hibának tűnhet, de funkció: a YouTube-on máshogy kell beletekerni a videókba

Hibának tűnhet, de funkció: a YouTube-on máshogy kell beletekerni a videókba

Origo: A kormány kötelezővé tenné a maszkviselést sportrendezvényeken is

Origo: A kormány kötelezővé tenné a maszkviselést sportrendezvényeken is