Kivonul a Honda az F1-ből

A Red Bullnak és az AlphaTaurinak új motorszállítót kell keresnie, mert a japán gyártó a 2021-es szezon végén kiszáll a sorozatból.

  • hvg.hu hvg.hu
Kivonul a Honda az F1-ből

Ha nem lép be új szereplő, a 2022-es szezonra összesen három motorszállító marad a Formula–1-ben, a Honda ugyanis péntek délelőtt bejelentette, hogy a következő idény végén elhagyja a sorozatot.

A japán gyártó legutóbb 2015-ben tért vissza az F1-be a McLaren partnereként – egy évvel azután, hogy a csapatok hibrid-turbó erőforrásokkal kezdtek versenyezni –, az együttműködés azonban nem volt sikeres, a felek három év után szakítottak.

A Honda 2018-tól a Toro Rosso motorszállítója lett, a következő évben pedig már az addig Renault-erőforrásokat használó Red Bullt is kiszolgálta, a két csapattal eddig összesen öt futamot nyertek.

A cég az autóipar átalakulására hivatkozva adta hírül a döntését. Azt írták, távolodni terveznek a belső égésű motoroktól, és 2050-re karbonsemlegessé válnának. Nyilván fontos szempont volt a gyártó számára az is, hogy 2022-től – a koronavírus-járvány miatt egy évvel elcsúsztatva – radikálisan átdolgozott versenyautók szerepelnek majd az F1-ben. Igaz, a motorok terén nem lesz akkora változás, az elképzelések szerint azok új generációja majd csak 2025-ben jelenik meg.

A Honda távozása nehéz helyzetbe hozza a Red Bullt és az Alpha Taurit – írja a Formula1.com. A szabályok szerint a Renault-nak kell vállalnia két istálló ellátását – mivel jelenleg nekik van a legkevesebb ügyfelük a mezőnyben –, ha azok nem tudnak megállapodni a Ferrarival vagy a Mercedesszel.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.