Pénteken bíróság elé állíthatják azt a férfit és a barátnőjét, akik rendőrökre támadtak egy borsodi városban – számolt be az ügyészség.
Az ügy előzménye, hogy némi italozást követően a 25 éves férfi összeveszett a barátnőjével majd beült a gépkocsijába és nekihajtott a társasház bejárati ajtajának. A kiérkező rendőrök megszondáztatták, majd miután közölték vele, hogy előállítják, a férfi ellenállt az intézkedésnek. A rendőrök megpróbálták megbilicselni, de elsőre nem ment, mert a férfi keményen ellenált. A közlemény szerint a férfi a kezeit kiszabadította a fogásból és az egyik rendőrt fojtó fogással átkarolta, miközben mind a ketten a földre kerültek.
Végül az egyik rendőr lefújta gázspray-vel a férfit és sikerült előállítani.
Mivel az ügyészség szerint a férfi barátnője az intézkedést kiabálással és a jelenlétével akadályozta, végül mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, amelyet a nő bűnsegédként követett el.