szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Klasszikus hollywoodi sztori, ami a GMC kamionnal történt, úgy tűnik, most is happy enddel a végén.

A 80-as évek autósztárja volt K.I.T.T. a távvezérelhető és beszélő Pontiac TransAm, amellyel David Hasselhoff furikázott a Knight Rider-epizódokban. A sorozatban azonban fontos szerepet kapott egy kamion is, amelynek rakterébe időről időre visszatért az autó Michael Knighttal.

Ez egy GMC General teherautó, amelyet most elhagyatva találtak meg valahol Idahóban, ahol az elmúlt 15 évben nem sokat foglalkoztak vele. A kamion most éppen kék színű, miközben a csapat, aki felfedezte, megpróbálja majd olyan állapotba hozni, ahogyan a sorozatban is szerepelt.

A kocsi eredetiségét természetesen nem volt egyszerű feladat igazolni. Ehhez elsőként egy olyan céghez vezetett az út, amely azzal foglalkozik, hogy járműveket a gyártók igényei szerint helyezzen el filmekben – lényegében reklámként. Számtalan később híressé vált típus ilyen egyezségeknek köszönhetően került be a filmekbe.

A fanatikusoknak évekig tartott azokból a régi számítógépekből kibogarászni az adatokat, amelyeket a cég korábban használt és rajtuk voltak az egyes filmes autók pontos adatai. Végül sikerült a GMC General egyedi adatait megtalálni, amelyek alapján egyáltalán már lehetett azonosítani.

Az adatokból az is kiderült, hogy miután a produkció véget ért, a kocsit visszakapta a GMC, akik használtan értékesítették. Ezt követően valóban szállításra használták a járművet, amíg ki nem kötött Idahóban egy farmon, ahonnan most elhozva új életet kezdhet. A jelenlegi tulaja sem tudta, hogy valójában milyen múltja van a vontatónak.

A nyerges vontatóból egyébként többet is használtak a sorozathoz, egyet az első két szériához, míg a harmadik évadra egy újabb modell érkezett.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Elveszítjük a lakástakarék állami támogatását, ha moratóriumos lakáshitelt törlesztünk elő belőle?

Elveszítjük a lakástakarék állami támogatását, ha moratóriumos lakáshitelt törlesztünk elő belőle?

A záróbeszédekkel folytatódott a Floyd-ügy tárgyalása, elkezdődött az esküdtek tanácskozása

A záróbeszédekkel folytatódott a Floyd-ügy tárgyalása, elkezdődött az esküdtek tanácskozása

Különleges helyszínen rendezik meg és teszik Covid-biztossá a vasárnapi Oscar-gálát

Különleges helyszínen rendezik meg és teszik Covid-biztossá a vasárnapi Oscar-gálát