Vádat emeltek a videóban látható büntetőfékezgető sofőr ellen
A Mercedest szabadidő-autót vezető sofőr ellen közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás.
hvg.hu
A vádirat szerint a kecskeméti nő még tavaly novemberben a lajosmizsei pihenőnél hajtott fel személyautóval az M5-ös autópályára. Az előtte haladó kisteherautó sofőrje túl lassan hajtott, ezért a nő többször rávillantott. A kisteherautót vezető férfi a felhajtóról az autópálya külső sávjába sorolt, a vádlott pedig a belső sávba áttérve balról előzni kezdett.
Miután megelőzte a teherautó mellé hajtott, leengedte a jobb oldali első ablakot és kiabálni kezdett a férfi felé, megelőzte az autót, majd legalább ötször röviden fékezett. Ezt, követően még néhányszor lejátszódott a hasonló jelenet, mint a videóban is látszik.
A szabadlábon védekező sofőrt az ügyészség közúti veszélyeztetéssel vádolja – írta a megyei hatóság oldala. Az ügyész felfüggesztett börtön és pénzbüntetés kiszabását kért, amellett, hogy a nőt a járművezetéstől is el kell tiltani.
Belső feszültségek, rég elvétett politikai ritmus, tévedhetetlensége látszatát veszítő vezető – számos jel szerint mély sebeket ejt a Fideszen, hogy Magyar Péteren nem tud fogást találni. Forrásaink szerint a közvélemény-kutatások miatt nő a feszültség a pártban, de az egység még nem bomlott meg.