Így uralja az autópályát a legerősebb Maserati – videó
A 630 lóerős olasz szupersportkocsi a német autópályán mutatja meg tudását.
hvg.hu
A Maserati a közelmúltban leplezte le vadonatúj fejlesztésű szupersportkocsiját, a 2000-es évek közepén mindössze 50 példányban gyártott és a Ferrari Enzóra épülő MC12 szellemi örökösének tekinthető MC20-at, mely Magyarországon 83,4 millió forintos alapárú újdonságról most egy a német autópályán fejkamera segítségével készített felvétel érkezett.
A felfelé nyíló ajtókat kapott kétszemélyes olasz típus alig 1,5 tonnát nyom a mérlegen, és ennek a tömegnek 41 százaléka nyomja az első, 59 százaléka pedig a hátsó kerekeket. Érdekesség, hogy a karbonszálas utascella mindössze 100 kilogrammos, a motor pedig 220 kilogramm tömegű.
Maserati
A 4,67 méter hosszú és alig 1,22 méter magas MC20 középre szerelt 3 literes V6-os biturbó motorja házon belüli fejlesztés. A 90 fokos hengerszögű, 8000-es maximális fordulatszámú erőforrás egy nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltón keresztül 630 lóerős teljesítményt, illetve 730 Nm-es nyomatékot szabadít rá a hátsó kerekekre.
Maserati
Az álló helyzetből 100 km/h-ra alig 2,8 másodperc alatt katapultáló rajtelektronikás Maserati 8,8 másodperc alatt tudja le a 0–200-at és a végsebessége 325 km/h. 100-ról 0-ra 33 méter alatt lehet lefékezni vele, és a sofőr a következő négy üzemmód közül választhat: GT, Sport, Corsa és Wet.
Maserati
Az elöl 245/35 R20-as, hátul 305/30 R20-as gumikkal szerelt sportkocsi üzemanyagtankja 60 literes, a gyári vegyes átlagfogyasztás 14,8 liter 100 kilométerenként. A kormány mögötti digitális műszeregység 10,25 colos képátlójú, az első csomagtartóban 50, a hátsóban pedig 100 liternyi pakknak jut hely.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.