Összefügg a XVII. kerületi autógyújtogatás és a lakástűz
Családi vitából eredő gyújtogatás okozta azt a két tűzeset, amely vasárnap történt a főváros XVII. kerületében, s amelyben egy autó, illetve egy családi ház egyik szobája égett.
Családi vitából eredő gyújtogatás okozta azt a két tűzeset, amely vasárnap történt a főváros XVII. kerületében, s amelyben egy autó, illetve egy családi ház egyik szobája égett.
Néhány, az adót és az illetékeket érintő változás lép hatályba február elsején, ilyen a 250 ezer forint feletti készpénzforgalom korlátozása, a módosított cégautóadó, a standolási szabályok változása, illetve a parlamenti képviselők költségtérítése után megfizetendő 15 százalékos adó.
Súlyos sérülésekkel kórházba szállították azt a kerékpárost, akit egy személygépkocsi ütött el pénteken este Baja belterületén; mindkét járművezető ittas állapotban közlekedett - közölte a rendőrség.
Átmeneti felszakadozások mellett az ország nagy részén gyakran erősen felhős lesz az ég. Szombat reggelig nyugaton, délnyugaton helyenként, szombat délutántól keleten, északkeleten szórványosan várható gyenge havazás, hózápor. Éjszaka helyenként párássá válik a levegő. Az északi, északkeleti szelet reggelig többfelé élénk, a Dunántúl északnyugati részén és az északkeleti országrészben helyenként erős lökések kísérik, majd mérsékelt lesz a légmozgás.
Július elejéig felszámolja az autóipari gyártók részére CD-meghajtókat készítő kecskeméti gyárát a Bosch-csoporthoz tartozó Digital Disc Drives Kft., ahol eddig ötszáz ember dolgozott - erősítette meg az MTI-nek Dallos Péter gazdasági igazgató a Petőfi Népe című lapban pénteken megjelent hírt.
Halálos balesetet szenvedett egy huszonkilenc éves szegedi férfi, amikor pénteken, nem sokkal dél után, autójával egy fának ütközött Makó határában - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-kapitányság szóvivője.
Eddig a Brabus Rocket számított a világ leggyorsabb limuzinjának. Az átépített Mercedes-Benz CLS-t leszorította a trónról az új, tuningolt BMW M5, amelyet a gyár G-Power elnevezésű részlegében alkottak meg.
A lehullott hó súlya alatt kidőlt fák és a letört ágak miatt több település megközelíthetetlen a Bakonyban; Zirc és Bakonybél között lezárták az utat.
Másfél óra helyett négy órára kellett lezárni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánd és Gulács között az utat, mert a tűzoltódaru a vásárosnaményi Tisza-híd súlykorlátozása miatt kerülővel tudta csak megközelíteni a baleset helyszínét - adta hírül a Lánglovagok.hu.
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF szavazataival elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtök este Budapest közlekedési rendszerének 2020-ig szóló fejlesztési tervét.
A helyszínen meghalt a vezetője annak a személyautónak, amely egy kamionnal összeütközött csütörtök este a 81-es főúton, a móri első lehajtónál; a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták - közölte a rendőrség.
Havazás miatt lezárták csütörtök délután a Bakonyban, a Bakonybél és Bakonykoppány közötti útszakaszt; az elmúlt napok esőzései és az utóbbi 24 órában leesett nagy mennyiségű hó miatt a fák tövestől fordultak ki a helyükről és dőltek az úttestre - tájékoztatott a regionális közútkezelő kht. ügyeletese.
A járókelők lépéseivel hajtott, metrómegállóhoz helyezett hirdetőtáblák vagy a fiatalok táncával "hajtott" diszkó után újabb alternatív energiával működő megoldás jelent meg Huddersfield utcáin. Az angol kisvárosban ugyanis olyan szemeteskocsik jelentek meg, amelyek az általuk felszedett hulladék menet közbeni feldolgozásából szerzik energiájukat.
A BMW világszerte 7500 M3-as modellt hív vissza a duplakuplungos sebességváltó (DKG) esetleges meghibásodása miatt.
A hideg januári napokon a fagy újra motorkárokat okozott bizonyos VW modelleknél, erről számolt be az Auto Bild magazin.
A Fidesz szóvivője olyan Audit használ, amelyet az általa elnökölt győri sportklub bérel számára - írta a Népszava. A lap és a Blikk is úgy tudja, hogy a fideszes vezetésű Vas megyei közgyűlés tíz milliós autót vásárolt.
A fővárosban a munkavállalók 1,3 százaléka, a többi városban viszont a foglalkoztatottak átlagosan 22 százaléka jár kerékpárral dolgozni – állítja a Központi Statisztikai Hivatal egy most publikált felmérése. A vizsgálat szerint a fővárosban helyi tömegközlekedési eszközökkel, a többi városban és a falvakban viszont személyautóval jutnak el a legtöbben (60, illetve 37 és 33 százalék) a munkahelyükre.
A Volkswagen, a Mercedes-Benz és a BMW dízel modellekkel akarják meghódítani az amerikai piacot. A VW Jetta TDI például már el is nyerte az év Legjobb zöld autója kitüntetést Amerikában. A kísérlet méltányolandó, ám Los Angeles és San Francisco közötti útvonalon szinte képtelenség megtankolni az autót. Igaz, a dízelt nem is kell.
Másfél évtizede nem volt olyan gyenge éve a világ autóiparának, mint tavaly. Európában például közel 8 százalékkal kevesebb új autót adtak el, mint 2007-ben – derül ki a HVG címlapsztorijából.
Borult idő várható, legfeljebb csütörtökön délután keleten vékonyodhat el helyenként a felhőzet - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.