Kettős halál egy vasúti átjáróban
Ketten meghaltak abban a személyautóban, amely vasárnap összeütközött egy vonattal Szilsopronnémeti és Csorna között, a vasúti átjáróban.
Ketten meghaltak abban a személyautóban, amely vasárnap összeütközött egy vonattal Szilsopronnémeti és Csorna között, a vasúti átjáróban.
Oszlopnak csapódott egy személyautó a főváros XVI. kerületében vasárnap reggel, hárman megsérültek.
Az amerikai Ford autógyárnak elég pénze van átalakítási programja finanszírozására, és nincs szüksége állami kölcsönre, mondta a Ford Motor Co. vezérigazgatója a hét végén az amerikai autókereskedők szövetségének New Orleans-i értekezletén.
A nyomozás jelenlegi állása szerint megölte három és fél éves kisfiát, majd öngyilkossági szándékkal egy kamionnak rohant a 62-es főúton az az 51 éves rácalmási férfi, aki szombaton reggel a balesetet követően bennégett kocsijában - közölte a rendőrség.
A Budapesten rendezendő Nabucco-konferencia miatt a Belvárosban forgalomkorlátozásokra kell számítani hétfőn, kedden és szerdán; a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján tette közzé szombaton, hogy mely útszakaszok lezárása várható.
Szombaton keleten többnyire erősen felhős időre van kilátás, másutt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egy BMW vezetését nem lehet elfelejteni, akárhányszor újra módom van rá, fülig ér a szám. Pedig ez csak egy hármas dízel megint. Sajátos élményt ad, öröm vezetni.
Többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz, csak szombat délelőtt szakadozik fel helyenként átmenetileg a felhőzet. Éjszaka többfelé, szombaton napközben főként keleten várható eső, zápor. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, csak a Dunántúlon erősödik meg szombaton a keleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 2, 7 fok között alakul.
Szinte láthatatlanul ugyan, de egy holdfényes éjszaka alatt megújult a hármas BMW.
Az autókereskedő korábbi beszámolója szerint összeverték, megkötözték és megszabadították 26 millió forint és 6 ezer euró készpénztől is. Most kiderült, a két „rabló" 100 ezer forintot kapott a megrendezett „bűnügyért" – írja a Kisalföld.hu.
A német Volswagen autógyár tavaly elérte bevételi és üzemi eredménytervét, de idén az első negyedévben nem zár ki veszteséget, idézte a csoport pénzügyi vezetőjét, Hans Dieter Poetschöt pénteken a Börsen-Zeitung című üzleti lap.
A hétvégén is várhatóan marad az enyhe idő, jelentős esőzésekre kell ugyanakkor vasárnap számítani különösen az ország déli, délnyugati részén - közölte Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese pénteken.
Az M4 gyorsforgalmi út Püspökladány-Berettyóújfalu-Nagykereki - vagyis az országhatár - közötti szakasz tervezésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a felhívás a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szerda este 200 embernek mondtak fel az Audi-beszállítóként ismert Sokoró Kft-nél, a Győr-Moson-Sopron megyei Téten. Ez az eddigi legnagyobb csoportos leépítés a megyében a válság kirobbanása óta – írja a Kisalföld.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a nő, akit Szekszárdon, gyalogátkelőhelyen ütöttek el csütörtök este - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Három gyermeket ütött el egy autós csütörtökön Nagykőrösön, egyikük súlyosan, a másik két gyerek könnyebben sérült - közölte a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság.
Az olasz FIAT autógyár adózott eredménye tavaly 1,61 milliárd euróra csökkent a 2007-es 1,95 milliárdról, és a romlás gyorsulását jelzi, hogy a tavalyi eredményhez mindössze 163 millió euróval járult hozzá az utolsó negyedév. A csoport autóértékesítése 20 százalékkal csökkent tavaly.
Már méri az autók sebességét Pest megye első két fix telepítésű traffipaxa az M0-ás autóúton. A két napja átadott műszerekkel együtt 2011 végéig az ország közútjainak összesen hatszáz, fokozottan balesetveszélyes pontján fotózzák majd állandó jelleggel a gyorshajtókat.
Miután megtudta, hogy keresik, önként jelentkezett a rendőrségen az a zalaegerszegi férfi, aki elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Négynapos munkahét és azzal arányos fizetéscsökkentés bevezetését tervezi áprilistól szeptemberig a székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft. - közölte csütörtökön a jelenleg 4300 dolgozót foglalkoztató japán tulajdonú vállalat.